Hirdessen itt

Öt új premierrel készül a következő évadra a Budapest Bábszínház

Öt új premierrel készül a következő évadra a Budapest Bábszínház, amely idén ünnepelte fennállásának 70. évfordulóját - közölte az intézmény hétfőn az MTI-vel.

A 2021/2022-es évadot újragondolja az intézmény, mivel két bemutatót is el kellett halasztani tavasszal, így a következő évad első premierje a Rumcájsz című előadás lesz Schneider Jankó rendezésében.

A következő bemutatót Markó-Valentyik Anna rendezi Rügyek és gyökerek címmel, a csecsemőelőadás a természet alapvetéseivel való korai játékos ismerkedésre ad lehetőséget.

A Budapest Bábszínház decemberre tervezi a Hoffer Károly által rendezett Kisrigók című előadás bemutatását. Ebben a történetben három gyerek keresi a szüleit, egymást, egymás tükrében önmagukat.

A 2021-es év újdonsága lesz a Helló Héraklész! című produkció, amelyet Tengely Gábor rendez. Tasnádi István Héraklész mítoszából írt új darabot, kifejezetten a bábszínház társulata számára.

Az ötödik, egyben az évad utolsó bemutatója, a Pendragon legenda - avagy Szerb Antal-kód az ifjúsági és felnőtt korosztálynak készül. A regényt színpadra alkalmazó K2 Színház alapítói, Benkó Bence és Fábián Péter új megvilágításba helyezik minden idők egyik legnagyobb irodalomtörténészének művét - áll az összegzésben.

A társulat szavazatai alapján a Havas-B. Kiss-díjat Szolár Tibor bábszínész, a Kovács József-díjat Palya Gábor bábkészítő vehette át a pénteki évadzárón Ellinger Edina igazgatótól.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések