Hirdessen itt

Miniszteri biztos: az ázsiai piacok kiszámíthatók

A magyar cégeknek technológiai fejlesztésekkel kell versenyképessé válniuk a világpiacon, emellett több lábon kell állniuk, Európán kívüli piacokat is kell keresniük. Az ázsiai piacok mindig kiszámíthatóak voltak - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium külső piacok fejlesztéséért és koordinálásáért felelős miniszteri biztosa szerdán a Gyulahús Kft.-nél tett üzemlátogatásán.

 Budai Gyula azt mondta, egy stratégiát szeretne látni az önkormányzati tulajdonú húsipari vállalattól, hogyan képzeli el az ázsiai piacok felé történő nyitást; ahhoz a minisztérium szakemberei hozzá tudják tenni, mely országokban érdemes többet fordítani marketingre. Példaként Tajvant és Hongkongot említette, amelyek szerinte "jól illenek a Gyulahús arculatához".

Az MTI kérdésére válaszolva elmondta, ezekkel az országokkal megvannak a szükséges protokollok, amelyeket ha betartanak az élelmiszeripari cégek, szállíthatnak ki termékeket sertéspestis-jávány esetén is. Hongkong még sosem zárta be a kapuit - fogalmazott, hozzátéve, hogy Japánnal is előrehaladott tárgyalások folynak, hogy - hasonlóan a madárinfluenzához - csak a fertőzött régióból származó behozatalt tiltsák meg.

Megjegyezte, várják, hogy ismét megnyíljon az orosz piac, reméli, hogy a koronavírus-járvány lecsengése után az Európai Unió újragondolja az embargót.

Budai Gyula aláhúzta, a koronavírus-járvány idején Magyarország számára előnyt jelent, hogy élelmiszeripari cégei végig termeltek.

A miniszteri biztos a találkozón Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP) polgármesterrel és Daka Zsolt ügyvezető igazgatóval egy új, szárazáru feldolgozó-, csomagoló- és szeletelőüzem építéséről is tárgyalt, mint mondta, ezzel kapcsolatban is egy stratégiát szeretne látni.

Az MTI-nek elmondta, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) kifejezetten az innovatív, a munkaerőt kiváltó technológiai fejlesztéseket preferálja, így jó esélyt lát arra, hogy a gyulai projektet is tudják majd támogatni.

Görgényi Ernő ezzel kapcsolatban elmondta, hosszú ideje tervezik az új üzem méretét, annak gazdasági megtérülését, építészeti tervek is vannak már. Most kezdik el a szükséges forrást megkeresni a beruházáshoz.

Daka Zsolt ügyvezető igazgató elmondta, a koronavírus-járvány elején voltak napok, amikor árbevételi rekordokat produkált a cég, de aztán ők is érezték a visszaesést, a külföldi értékesítés teljesen lenullázódott, és még nem indult újra.

Budai Gyula szerdán az orosházi Majsai Kert Kft.-t és a Gyulai Pálinka Manufaktúrát is meglátogatja. A miniszteri biztos azokat a stratégiai partner vállalatokat keresi fel 1,5-2 hónap alatt, amelyek csatlakoztak a Magyar Termék Nonprofit Kft. Vedd a hazait! Védd a hazait! címmel indított kampányához. A kezdeményezés célja, hogy felhívják a vásárlók figyelmét a hazai termékek vásárlásának fontosságára.

Ezzel kapcsolatban a miniszteri biztos elmondta, tapasztalatai szerint a magyarok nagy része jó minőségű magyar árut keres, de azt sajnálja, hogy néhány multinacionális cég, amelyeket a kormány partnerként kezel, "nem állt bele jobban" a kampányba.

A Gyulahús Kft. tavaly mintegy nettó 6,8 milliárdos árbevételt ért el, ami öt százalékos emelkedést jelent 2018-hoz képest. Az exportértékesítés az árbevétel 17 százalékát tette ki.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések