Hirdessen itt

Indokolt a szigorítás az iskolai erőszak felszámolására

A nemrégiben történt hajdúhadházi eset arra világít rá, hogy indokolt a szigorítás az iskolai erőszak felszámolására - mondta Horváth László miniszterelnöki megbízott szombaton a Facebook-oldalán megosztott videóban.

 A politikus felidézte, néhány nappal ezelőtt egy hajdúhadházi iskolában egy vizsgázó diák rátámadt a tanárára: többször megrúgta, majd egy székkel menekülésre kényszerítette a pedagógust. Mindezt a diák azért tette - Horváth László elmondása szerint -, mert a tanár arra kérte, hogy vizsgázás közben ne használja mobiltelefonját.

"Ez az elfogadhatatlan eset bizonyítja, hogy van olyan iskola, ahol szükség van az iskolaőrségre, illetve azt is, hogy indokoltak azok a jogszabályi szigorítások, amelyeket a kormány az Országgyűlés elé terjesztett, melyeknek célja az iskolai erőszak felszámolása" - fogalmazott.

Hangsúlyozta, van olyan eset, ahol már nem pedagógiai eszközökre, hanem gyors, erős és hatékony közbelépésre van szükség; a mostani pedig nem az első, tanárok elleni erőszakos esete az elkövetőnek, de eddig az életkora miatt "megúszta" a felelősségre vonást. Hozzátette: ez az eset is bizonyítja, szükség van a büntethetőségi korhatár leszállítására.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések