Hirdessen itt

Pisztolyt rántottak a bolt előtt Debrecenben a távozó BMW-sre

A rendőrség elfogta azt a férfit aki május 16-án 22 óra környékén Debrecenben egy bolt előtt keveredett összetűzésbe egy másik férfivel. 

Egy boltból távozó férfi nem reagált a szidalmazásai, hanem beszállt a BMW-jébe és elhajtott, a gyanúsított ekkor elővett egy fegyvert a ruhájából és a távozó sofőr felé tartotta azt. Az esetről kamerafelvétel is készült.

A 28 éves sárándi férfit a kiérkező rendőrök a helyszínen elfogták és átkutatták. Holmijai közt egy töltetlen riasztópisztolyt találtak, amelyet lefoglaltak.


A Debreceni Rendőrkapitányságon fegyveres garázdaság megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

A BMW autó tulajdonosát - aki elhajtott a helyszínről - a rendőség keresi, illetve várják más szemtanúk jelentkezését is.

Jelentkezni személyesen a Debreceni Rendőrkapitányságon (Debrecen, Budai Ézsaiás utca 4. szám) lehet, vagy bejelentés tehető a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén - írta meg a police.hu.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések