Közleményben reagált a Gyurcsány-párt támadásaira a Szent János Kórház

A Szent János Kórház vezetése a koronavírusos betegeket ellátó Covid-osztályokon dolgozók extra magas, 180 százalékos óradíját csökkentette kiemelten magas, 150 százalékos díjra a járványhelyzet javulásával – olvasható a kórház keddi közleményében.

„A járványhelyzet javulásával és a fertőzöttek számának csökkenésével ma már lényegesen kisebb teher hárul a Covid-osztályokon dolgozókra is, ezért az extra magas óradíj kiemelten magasra, 150 százalékra változott, ami országos szinten még mindig a legmagasabbak közé tartozik” – írták.

A kórház arra reagált, hogy a Demokratikus Koalíció egy a birtokukba került levél alapján azt közölte, a Szent János Kórház főigazgatója a járvány idején csökkenti a Covid-osztályokon dolgozók fizetését.

A kórház vezetése azt írta: a Szent János Kórház a koronavírus-járvány első napjától biztosította a kiemelt kockázatú ellátóhelyeken dolgozók extra magas, 180 százalékos óradíját.

„Mivel intézményünk a legnagyobb ellátók egyike (csúcsidőben légúti ambulanciát, 3 izolációs – ebből egy lélegeztető – osztályt és karanténkórházat üzemeltettünk 140-150 bent fekvő beteggel), ez az intézkedés nagy számú dolgozónkat érintette” – tudatták.

Hozzátették: egyéb vezetői intézkedéseket is hoztak – széles körben biztosított homeoffice-lehetőség, 15 nap fizetett távollét a gyermekelhelyezést megoldani nem tudó szülőknek, rugalmas munkaidő -, amivel igyekeztek megkönnyíteni a munkavállalók életét, „aminek köszönhetően senki nem vesztette el az állását vagy került anyagi krízisbe a veszélyhelyzet alatt”.

Forrás: Magyar Hírlap

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések