James Bond ledermedne! Hollywoodi kémfilmbe illő látvány fogadja azokat a kínai tudósokat, akik a világ tetején átvették a hegymászók helyét.
Nepálból sem mehet át illetéktelen a tibeti részre, hiszen a koronavírus, illetve a sajátságosan körülményes megközelíthetőség miatt mindkét ázsiai ország leállította himalájai turizmusát. A szemétszedést is elhalasztották, amivel serpák ezrei maradtak áthidaló munka nélkül.
Míg a nepáli rész alaptáboraiban szétszórva hever a sok hulladék, az óriáshegy másik felén egy műanyag zacskót sem látni az autóval is megközelíthető kínai kutatófalunál. Kábelekkel összekapcsolt konténerek, nagy, félgömb alakú és csarnokká nyújtott sátrak sorakoznak.
Az illetékes minisztérium közlése szerint március eleje óta 53 fős kutatócsoport munkálkodik a terep előkészítésén. A misszió fő célja a hegység feltérképezése.
– A saját helymeghatározó rendszerünkkel szeretnénk megmérni a hegység magasságait, és fel akarjuk mérni a vidék természeti kincseit – vázolta Li Goupeng minisztériumi megbízott a BeiDou-ra utalva, amelyet az amerikai GPS, az orosz Glonassz és az európai Galileo után építettek ki. Egyébként a Mount Everest magassága 1975-ben 8848,13 méternél volt, 2005-ben viszont már „csak” 8848,43 métert mértek.
A BeiDou az első szatelites flotta, amelynek néhány őrszeme 36 ezer kilométeres magasságban kering a Föld körül, és ebben a hónapban lövik fel a globális lefedettséghez szükséges utolsó műholdját a kínaiak. Ezt a járvány kitörése előtt is tervezték, de arra aligha számítottak, hogy egyetlen hegymászó sem zavarja majd a himalájai kutakodást.

0 Megjegyzések