A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

20 milliós nyomravezetői díj a józsefvárosi Fidesztől

A Fidesz Józsefvárosi szervezete húsz millió forint nyomravezetői díjat ajánl fel annak, aki elsőként megjelöli a kerület idei költségvetési rendeletében az egymilliárd forintos támogatást, amit Józsefváros baloldali polgármestere elfelejtett lehívni. Mint írják, azért éppen ekkora összeget, mert az majdnem annyi, mint amennyibe Pikó András kerül évente a józsefvárosiaknak.

20 millió forintot adunk bárkinek, aki elsőként megjelöli a kerület idei költségvetési rendeletében az egymilliárdos támogatást, amit a polgármester elfelejtett lehívni – tette közzé felhívását a Fidesz józsefvárosi szervezete. Pikó András Józsefváros ellenzéki polgármestere állítja ugyanis, hogy a kormány által átcsoportosított egymilliárdos fejlesztési támogatást korábban beleírták a kerület költségvetésébe.

Ismert: Pikó András lejárató kampányt indított Kocsis Mátéval szemben, majd kiderült, hogy éppen Pikó volt az, aki miatt elúszott a támogatás. Ezt követően lehazugozta kerületünk országgyűlési képviselőjét, és azt állította a polgármester úr, hogy igenis belekerült a helyi költségvetésbe ez az összeg – írja a Fidesz józsefvárosi szervezete.

A helyi kormánypárti szervezet Facebook-oldalán mellékelte Józsefváros 2020-as elfogadott költségvetési rendeletét, amelyben ha bárki megtalálja ennek a pénznek a nyomát, annak 20 millió forintot fizetnek ki!

– Azért 20 milliót, mert az majdnem annyi, mint amennyibe Pikó András kerül évente a józsefvárosiaknak. A végén mindenki láthatja majd, hogy Pikó András és a helyi propagandalapja végig átvert mindenkit. Józsefváros ennél többet érdemel – zárták felhívásukat.

A Magyar Nemzet korábban megírta: Pikó András, Józsefváros baloldali polgármestere továbbra sem tudta megcáfolni, hogy az önkormányzat a rendelkezésére álló egymilliárd forintos támogatását nem hívta le kellő időben. A kerületvezető ezzel szemben a Belügyminisztérium eljárását bírálta, és újabb három hazugsággal vádolta meg a VIII. kerület országgyűlési képviselőjét. Kocsis Máté reagálásában felszólította Pikót, hogy mutassa be azokat a leveleket, amelyet neki címzett, és igazolja állításait.

Mindezidáig Pikó András nem jelentkezett a bizonyítékokkal, a józsefvárosi Fidesz emiatt tűzte ki a nyomravezetői díjat, hogy a kerület polgárai közösen keressék meg a költségvetésben az „elveszett” egy milliárd forintot - írja a Magyar Nemzet.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések