Elképesztő esetről szereztek tudomást Nagy-Britanniában.
Összesen 172 emberrel találkozott egy kilencéves, koronavírusos kisfiú, aki Steve Walsh-tól, a legelső megbetegedettként nyilvántartott brit állampolgártól kapta el a fertőzést. Ám hiába került kapcsolatba 172 emberrel a kisfiú, csodával határos módon mégsem fertőzött meg közülük senkit – írja a 444.hu a Guardian információi alapján.
A gyermek egy francia síparadicsomban kapta el a vírust, ezután több síiskola tanfolyama alatt is kapcsolatba került másokkal, akiket később karanténba helyezték és elvégezték rajtuk a tesztet. Végül kiderült, sem a tanfolyam résztvevői, sem a legközelebbi kontaktok, sőt, még a kisfiú testvére sem betegedtek meg.
A brit lap szerint a hihetetlennek tűnő eset azt bizonyíthatja, hogy a megbetegedett gyermekek a felnőttekhez képest sokkal kevésbé terjeszthetik a fertőzést.
0 Megjegyzések