Hirdessen itt

Megtalálták a koronavírus elleni gyógyszert?

A Fujifilm Toyama Chemical szerint van egy olyan gyógyszerük, ami már bizonyítottan segít a COVID-19 legyőzésében.

A koronavírus-járvány mindössze pár hónap alatt olyan méreteket öltött, hogy már szinte az egész világot félelemben tartja. A többek között lázzal, száraz köhögéssel, és nehéz levegővétellel járó megbetegedés van, hogy szinte egyáltalán nem produkál tüneteket, és éppen ezért olyan veszélyes, hiszen az emberek nem tudják ilyenkor, hogy terjesztik.

Jelenleg is szinte mindenhol valami megoldáson dolgoznak az országok legkiválóbb szakemberei, az Index információi alapján pedig a Fujifilm Toyama Chemical hivatalosan is bejelentette, hogy van remény a betegség legyőzésére, ugyanis: az Avigan nevű gyógyszerük hatásosnak bizonyult a koronavírus ellen.

A más néven favipiravirként ismert készítmény az eddigi tesztek alapján enyhíti a vírus lefolyásának súlyosságát, hiszen alapvetően influenza ellen készítették, és azt éri el, hogy a vírus nem tudja reprodukálni magát a testben. Korábban még az ebola ellen is hasznosnak bizonyult.

Látható mellékhatásokat sem produkált a több száz fős tesztek alatt, így elérkezett annak az ideje, hogy több emberen is kipróbálják, mivel az eddigi fertőzöttek gyógyulását nagyban segítette. Ha széles körben is sikeresnek bizonyul, akkor jöhet az engedélyezés, erre pedig már márciusban felkészült a cég, hiszen megemelték a gyártókapacitást, hogy minél több emberhez eljusson, ha tényleg beválik.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések