Hirdessen itt

Koronavírus - Döntött a válságstáb Szerbiában: betiltják a tömegrendezvényeket - Náluk kevesebb fertőzött van mint Magyarországon

Betiltják a zárt térbe szervezendő, száz résztvevőt meghaladó rendezvényeket, valamint lezárják a kisebb határátkelőket - erről döntött Szerbiában a koronavírus-járvány kezelésével megbízott válságstáb szerdán, és a vonatkozó határozatot a kormány még a nap folyamán meghozza.

Aleksandar Vucic elnök a válságstáb ülését követő sajtótájékoztatóján közölte, hogy szerda reggelig 12 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak Szerbiában, a járvány továbbterjedésének megelőzése érdekében pedig az eddigi intézkedések mellett további lépésekre van szükség.

A szerb kormány keddi döntése értelmében Szerbia lezárta a határait a járvány gócpontjaiból érkezők előtt. Kedden például több, Olaszországból érkező utast nem engedtek leszállni a repülőgépről a dél-szerbiai Nis repülőterén, és helyszíni jelentések szerint a szerb-horvát határról eddig több mint 50, míg a szerb-magyar határról körülbelül 15 utazót fordítottak vissza.

A válságstáb szerdai ülését követően a köztársasági elnök közölte: a következő időszakban a sportrendezvényeket nézők nélkül szervezik meg, betiltják a zárt térbe szervezendő tömeges rendezvényeket, valamint lezárnak néhány kisebb határátkelőt, hogy átláthatóbbá váljon, kik lépnek be az országba. Az államfő és a kormány azt kérte, hogy sem a katolikus, sem az ortodox húsvéti ünnepekre ne jöjjenek haza Szerbiába azok, akik ezt megtehetik, főleg, ha olyan országból érkeznének, ahol jelentős számú fertőzöttet vettek már nyilvántartásba.

Az iskolákat egyelőre nem zárták be, de az oktatási miniszter kijelentette, ha indokoltnak látják, és az egészségügyi szakemberek ezt javasolják, akkor a tanítást is beszüntetik.

A válságstáb közölte: a legfontosabb a megelőzés, ezért felelősségteljes hozzáállásra és az alapvető higiéniai szabályok betartására van szükség.

Szerbiában április 26-án tartanak általános választásokat, a kampány a múlt szerdán kezdődött. Aleksandar Vucic, a Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke márciusi kampányrendezvényeinek lemondása mellett döntött, ehhez a döntéshez csatlakozott az Ivica Dacic külügyminiszter által vezetett Szerbiai Szocialista Párt (SPS) is. A választásokat egyébként bojkottáló ellenzéki pártok is bejelentették, hogy lemondják tömegrendezvényeiket a járvány megfékezése érdekében, a Dveri nevű szélsőjobboldali párt pedig egyenesen a választások elhalasztását követelte a köztársasági elnöktől.

További hírek:

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések