Hirdessen itt

Dörner György Kossuth-díjat kapott - ezt mondta

Magyarország köztársasági elnöke a nemzeti ünnep, március 15. alkalmából kitüntetéseket adományozott. A lista már nyilvános, a díjak átadását azonban a koronavírus-járvány miatt későbbre halasztották.

A magyar kultúra művelésének és ápolásának elismeréséért járó legmagasabb magyar állami kitüntetést, Kossuth-díjat kapott többek között Dörner György színművész, az Új Színház vezetője, akinek színészi munkája mellett értékteremtő igazgatói munkáját is elismerték. Ebben a kitüntetésben részesült kollégái közül Sunyovszky Sylvia és Szombathy Gyula is.

Ötvenéves kiemelkedő zenei munkásságuk méltatásaként a díjat megosztva kapták meg a Kaláka együttes tagjai: Becze Gábor, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos és Radványi Balázs.

– Öröm és felemelő érzés, hogy mindannyian másodszor is megkaptuk ezt a magas kitüntetést. Azt gondolom, hogy ez a díj egyfajta megbecsülése annak, hogy a 30. évforduló után sem ültünk a babérjainkon, tudtunk újat hozni a kulturális életbe – mondta lapunk kérdésére Gryllus Dániel, az együttes vezetője, akinek ez az év kettős ünnepet hozott, hiszen idén ünnepli 70. születésnapját.

További hírek:

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések