Hirdessen itt

Csehországban újabb halálos áldozat, Lengyelországban távoktatásra tértek át, Romániában életbe lépnek a kijárási korlátozások


Csehországban szerda reggelig háromra nőtt a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, Lengyelországban kötelezővé vált az alap- és középiskolai távoktatás, Romániában pedig életbe léptek a szigorított kijárási korlátozások.

A cseh egészségügyi minisztérium honlapján megjelent információk szerint mind a három elhunyt súlyos beteg volt, ezért megállapítható, hogy elhalálozásukat elsődlegesen nem a koronavírus-fertőzés okozta.


Csehországban az első fertőzést március elsején mutatták ki. Szerda reggelre a regisztrált fertőzöttek száma 1497-re emelkedett. A betegségből eddig tízen gyógyultak ki. A laboratóriumokban 22 600 embert vizsgáltak meg.

Prágában szerdán rendkívüli ülést tart a cseh parlament felsőháza. A szenátus gyorsított eljárásban megvitatja a képviselőház által kedden elfogadott, koronavírussal kapcsolatos szociális, pénzügyi és gazdasági intézkedéscsomagot. A testületben képviselt pártok előre jelezték, hogy támogatni fogják a kormány előterjesztéseit.

A képviselőház egyebek között jóváhagyta a pénzügyminisztérium javaslatát, hogy az idei költségvetési hiányt a tervezett 40 milliárd koronáról (490 milliárd forint) 200 milliárd koronára emeljék.

Lengyelországban szerdától vált kötelezővé az alap- és középiskolai távoktatás. A Covid-19-járvány miatt március 11-től érvényes, jelenleg húsvétig meghosszabbított szünet a hagyományos iskolai tanításban eddig nem járt kötelező távoktatással, a tanárok különféle elektronikus csatornák közvetítésével csak ajánlották a diákoknak az áttanulmányozandó anyagot, tesztelték a szerdától alkalmazandó e-learning platformokat, és nem osztályoztak.

A krakkói Wawel-székesegyházban szerda délben megkondítják a 16. századi Zsigmond-harangot, amelyet rendszerint csak fontos történelmi események idején, például háború kitörésekor vagy a pápaválasztás eredményének bejelentésekor szólaltatnak meg. Az egyház ezzel is csatlakozik Ferenc pápa felhívásához, hogy Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén a világ minden országában a keresztények a miatyánk és az úrangyala imádsággal válaszoljanak az új koronavírus-fertőzés teremtette helyzetre.

Lengyelországban szerda reggelig 927 Covid-19-fertőzést regisztráltak, azaz 24 óra alatt 161-gyel nőtt az ismert fertőzöttek száma. Előző napokban mintegy száz esettel szaporodtak a fertőzések. Eddig 12 beteg halt bele a fertőzésbe.

Romániában szerda déltől érvényesek a kedd este bejelentett szigorított kijárási korlátozások.

A katonai rendelettel bevezetett szabályok szerint csak azok hagyhatják el lakásukat, akiknél ez elkerülhetetlen a munkavégzéshez, halaszthatatlan orvosi vizsgálatra szorulnak, létfenntartásukhoz vagy gyógykezelésükhöz szükséges termékeket kell beszerezniük, mezőgazdasági tevékenységet végeznek, ellátásra szoruló hozzátartozójukról gondoskodnak, vagy saját, illetve háziállataik mozgásigényét elégítik ki lakóhelyük közvetlen közelében. A lakás elhagyásának indokáról minden esetben a munkáltató által kibocsátott igazolást vagy saját felelősségre kiállított írásos nyilatkozatot kell felmutatni a rendfenntartóknak.

A legveszélyeztetettebbnek minősülő, 65 év feletti korosztály számára a kijárást csak 11 és 13 óra között engedélyezik, kivéve ha munkaügyi kötelezettségeiknek tesznek eleget, gazdálkodnak, illetve rászorulókról gondoskodnak.

Romániában szerda reggelre 12-re emelkedett a vírusfertőzés halálos áldozatainak száma. A kedd esti adatok szerint az országban 794 koronavírus-fertőzést regisztráltak, 79 fertőzöttet gyógyultnak nyilvánítottak, 431 beteget kórházban, 18-at az intenzív osztályon ápolnak. 5556 személyt hatósági karanténban, 87 506-ot lakhelyi elkülönítésben tartanak.

Több mint százan a fertőzöttek közül egészségügyi dolgozók. Több romániai kórházban csak napokkal a beutalás után derült ki egy-egy betegről, hogy koronavírus-fertőzött, és a kórházi személyzetet, valamint a pácienseket is megfertőzte. Az orvosok továbbra is a védőfelszerelés hiányára és a koronavírustesztek korlátozott számára panaszkodnak. A stratégiai kommunikációs törzs kedd délutáni jelentése szerint a kór romániai megjelenése óta az országban 12 624 koronavírustesztet végeztek. A házi karanténból kedden kilépő Ludovic Orban miniszterelnök egy sajtótájékoztatón célként jelölte meg, hogy 5-7 napon belül napi 2000, akár 2500 teszt elvégzésére is képes legyen a rendszer.

A legsúlyosabb eset a Suceava megyei kórházé, ahol a kórházvezetés által elkövetett sorozatos hibák következtében 83 alkalmazott, köztük 34 orvos fertőződött meg. A kór 12 halálos áldozata közül öten ott vesztették életüket. Kórházi részlegeket kellett azonban bezárni Bukarestben, Sepsiszentgyörgyön, Aradon és Botosaniban is.

A román külügyminisztérium elkezdte a külföldön rekedt románok hazaszállítását. Egy magán légitársaság charter-járatával kedden 184, idénymunkát végző román állampolgárt szállítottak haza az olaszországi Velencéből. Szombaton Torinóból szállítottak haza 227 ott rekedt román állampolgárt.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések