Hirdessen itt

Csehországban 12-re emelkedett a koronavírusos betegek száma

Csehországban csütörtökön 12-re emelkedett az új koronavírussal fertőzött betegek száma - közölte az egészségügyi minisztérium.

Az első három koronavírusos megbetegedést vasárnap mutatták ki, szerdán nyolcra, majd most tizenkettőre emelkedett a betegek száma. Az egyik új beteg egy kiskorú prágai gyermek, akinek anyjánál már szerdán kimutatták a fertőzést. Mindkettőjüket kórházban kezelik.

Az iskolában, ahová a gyerek járt, egyelőre meghatározatlan időre megszakították a tanítást.

A tárca közleménye szerint a betegség az összes fertőzött személy esetében eddig enyhe lefolyású, és senki sincs életveszélyben.

A betegség tüneteit, jellemzőit kimutató személyektől vett mintákat a cseh laboratóriumokon kívül mindig még egy berlini laboratórium is megvizsgálja, s az eredményt azután hozzák nyilvánosságra. Eddig több mint 400 személyt vizsgáltak meg, az összes esetben olyan személyeknél mutatták ki a betegséget, akik az utóbbi napokban Észak-Olaszországban jártak.

A prágai kormány már több óvintézkedést is foganatosított a fertőzés terjedésének megakadályozására. Határozatlan időre felfüggesztették az ország repülőterei, valamint a kínai, a dél-koreai és az északolasz repülőterek közötti közlekedést. A szaktárca ideiglenesen megtiltotta a fertőtlenítőszerek exportját.

Az egészségügyi minisztérium néhány napon belül országos leltárt készít arról, milyen eszközök állnak rendelkezésre a járvány terjedésének megakadályozására.

Ugyanakkor péntektől kezdve az akkreditált laboratóriumok már olyan koronavírus-tüneteket kimutató személyek mintáit is kivizsgálják, akik az utóbbi időben nem jártak a fertőzött külföldi régiókban.

A kormány döntése alapján egyelőre nem korlátozzák a nagy tömegeket vonzó rendezvények megtartását. Kivételt a dél-morvaországi biatlon világbajnokság képez, amely csütörtökön nézők nélkül kezdődött meg. A versenyek hangulatát - a prágai sajtó szerint - hangszórókból sugárzott, a korábbi versenyeken rögzített nézői biztatásokkal próbálják javítani.

További hírek: 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések