Hirdessen itt

Bringaút lehet a Lánchíd

A Lánchíd felújításáról már vannak elképzelések – ezt mondta a hvg.hu-nak adott interjújában Varga Ivett, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója.

– Mi azt javasoljuk, hogy a Lánchíd, az alatta futó villamosvasúti alagút és a Váralagút felújítása egyszerre induljon – mondta Varga Ivett.

– A Lánchíd a klasszikus értelemben vett gyalogoshídnak nem alkalmas, hiszen egy átlagos magasságú ember az útpályáról nem lát rá jól a Dunára. Reális lehet, hogy csak kerékpáros-forgalomra vagy kerékpáros forgalomra és közösségi közlekedésre használjuk, illetve mentők, tűzoltók természetesen át tudnak rajta haladni, a gyalogosok pedig a felújítás után is a járdán közlekedhetnek – tette hozzá a vezérigazgató.

A Lánchíd felújításának ügye csaknem másfél éve húzódik: ekkor jelentette be a korábbi főpolgármester, Tarlós István, hogy segítséget kért a kormánytól.

További hírek: 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések