Hirdessen itt

Több vádlott is beismerte a bűnösségét Simonka György büntetőperében

Simonka György büntetőperének előkészítő tárgyalása csütörtökön folytatódik, a Fővárosi Törvényszéken. A Fidesz Békés megyei országgyűlési képviselőjét bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással vádolja az ügyészség - írja a 24.hu.

A büntetőper több vádlottja is beismerte bűnösségét, és az ügyészség által indítványozott büntetést is elfogadták - derült ki a tárgyaláson. E. Attila, tizenkilenced-rendű vádlott például elismerte, hogy olyan ügyletben vett részt, amely során kétszázmillió forint jogtalan előnyre tett szert, a Simonka György által irányított bűnszervezet. Utóbbi nem fogadta el a férfi beismerését.

Az ügy huszonharmad-rendű vádlottja. H. Attila azonban szintén beismerte bűnösségét, ügyvédi kérdésre határozottan elmondta, hogy a feladatokat Simonka utasításaira végezte.

A fideszes politikus szerint azonban a férfi csak azért nyilatkozott így, mert fél az ügyészségtől. Ezt H. Attila egy korábbi vallomásával kívánta alátámasztani, amelyben még tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el.

M. Antal huszonnegyed-rendű vádlott is beismerte, hogy túlárazott ingatlanvásárlásban vállalt szerepet. Azt azonban hozzátette, nem tudott arról, hogy a szóban forgó vásárlásokhoz állami, vagy európai uniós támogatási pénzeket vesznek majd igénybe.

Bár még egy vádlott, - a huszonkilenced-rendű- W. Erzsébet is beismerte bűnösségét, ezeket a vallomásokat a bíróság nem fogadta el.

Két vádlott esetében azért, mert nem volt teljes a beismerés, a másik kettőjét pedig azért, mert a tanács szerint az eljárás jelen szakaszában még nem tisztázott minden részlet. A négy érintett közül három lemondott a vallomástételről és a további tárgyalásokon való részvételről.

Végül az ügy nyolc vádlottja ismerte be teljesen, vagy részben az ügyészség vádjait.

Korábban Simonka György - az ügy harmadrendű vádlottja- és felesége, valamint az első- és másodrendű vádlott sem ismerte be bűnösségét. Mindannyian vallomást kívánnak tenni az eljárás során, Simonka több mint száz tanú meghallgatását kezdeményezte.

Simonkára az vádhatóság nyolc és fél év fegyházbüntetést kért, teljes vagyonelkobzás mellett.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések