A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Saját Mekit nyitott a magyar milliárdos

Megnyílt a McDonald’s első, a hazai hálózat új tulajdonosa által épített étterme.

Úgynevezett kétsávos autós éttermet nyitott Gödöllőn a McDonald’s, ez az első saját egység, amit azóta nyitottak, hogy a Market építőipari óriás kisebbségi tulajdonos-vezérigazgatója, Scheer Sándor tavaly felvásárolta az amerikai étteremlánc magyar hálózatát.

Gödöllő első McDonald’s étterme a város fő közlekedési útvonala, a Dózsa György út mellett nyílt meg. A gödöllői egység az ország 90. McDonald’s étterme. Az új étterem és McDrive kívül-belül a legújabb trendek szerinti McDonald’s-megjelenést kapta. Az akadálymentesített vendégtér 100 négyzetmétert foglal el, és 84 ülőhellyel rendelkezik. A teraszon elhelyezett asztaloknál további 32 vendég tud helyet foglalni.

Az éttermet már a legkorszerűbb külső- és belsőépítészeti tervek alapján, a „Jövő Élménye” koncepció jegyében építették (ez a 11. ilyen Magyarországon). Ez a koncepció már része a hálózat modernizációjának, amibe a magyar tulajdonos elég sokat fektet.

Scheer Sándor tavaly márciusban vásárolta meg a McDonald’s Corporation magyarországi vállalatában meglévő teljes tulajdoni érdekeltségét. Developmental Licensee-ként egyik legfontosabb feladata a hazai éttermi hálózat bővítése. „A cél, hogy a rendszerben és a piacban rejlő lehetőségeket ötvözve felgyorsítsuk a növekedést, ösztönözzük az innovációt, és még közelebb hozzuk a márkát a vendégeinkhez. A jövőben még modernebb éttermekkel, illetve új és kibővített szolgáltatásokkal még több helyen leszünk jelen, így a változást egyre több vendégünk személyesen is megtapasztalja majd” – fogalmazott Scheer Sándor.

A vendégek számára a fejlesztés legfeltűnőbb elemei az érintőképernyős rendelésfelvevő kioszkok, ahol maguk választhatják ki az elfogyasztani kívánt ételeket, italokat, és bankkártyájuk segítségével ki is fizethetik azokat. A rendelések kifizetésének és átvételének módját a vendégek választják meg: a kasszáknál lehetőség van készpénzes fizetésre is, illetve az elkészült rendelések átvehetők a pultnál, de választható a „table service”, azaz az asztalnál történő kiszolgálás is.

A fejlesztések fontos eleme a tavaly júliusban, teszt jelleggel elindított házhoz szállítás. Az első hetek sikere felülmúlta a menedzsment várakozásait, ezért már ősszel megkezdték a szolgáltatás országossá bővítését, december elejére pedig az éttermek több, mint felében elérhető volt a házhoz szállítás.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések