Hirdessen itt

Őrizetben a romám nő, aki szilveszterkor megfordult az M0-son, aztán szembement a forgalommal

Letartóztatták azt a román származású nőt, aki forgalommal szemben hajtott fel autójával az M0-ás útra, szilveszter éjjelén - írja a 24.hu.

A Szentendrei Rendőrkapitányság hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntette miatt gyanúsítja a nőt.

"December 31-én 1 óra 45 perckor a gyanúsított, aki egy román rendszámú járművel Diósd térségében autózott az M0-s autóúton, ismeretlen okból megfordult és a forgalommal szemben, Diósd irányából Csepel felé tartott. A gyanúsított ezzel az ott szabályosan közlekedőket – tekintettel az autóúton érvényben lévő megengedett legnagyobb sebességre is – közvetlen balesetveszélynek tette ki" - nyilatkozták.

A vádlott szabálytalansága balesetet okozott, az egyik szemből érkező autó vezetőjének ugyanis a frontális ütközés elkerülése érdekében irányt kellett változtatnia, emiatt pedig nekiütközött egy másik járműnek.

A rendőrök szolgálati járművükből kiszállva, elemlámpával és kézi jelzéssel próbálták felszólítani a nőt arra, hogy húzódjon le, ő azonban ezzel mit sem törődve kikerülte őket és továbbhajtott a forgalommal szemben. Ezután az elkövetőt üldözőbe vették, több nyelven is felszólították a használatban lévő gépjármű leállítására, sikertelenül.

A gyanúsított kárt okozott a rendőrség szolgálati autóinak egyikén, veszélyeztetve ezzel annak sofőrjét. Az általa okozott és észlelt balesetek helyszínét megállás és segítségnyújtás nélkül elhagyta.

Alig egy órával a bűncselekmény megkezdése után a rendőröknek sikerült feltartóztatniuk a járművet és intézkedtek a gyanúsítottal szemben. Az alkoholszonda alkalmazásának eredménye a helyszínen negatív volt; ezután a járőrök a nőt bódult állapotban elkövetett járművezetés gyanúja miatt előállították vér- és vizelet-mintavételre.

Az egy hónapnyi letartóztatásra azért van szükség, mert az elkövető nem magyar állampolgár, így a hatóságok tartanak attól, hogy a nő egyszerűen megszökne a döntéshozatal elől.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések