Januártól 14 százalékkal emelkednek az egészségügyi szakdolgozói alapbérek - mondta el az egészségügyért felelős államtitkár.
Horváth Ildikó kiemelte, hogy az emelés a többlépcsős béremelési program folytatása, amit még 2016-ban indítottak.
Szerinte ez mutatja a kormány elkötelezettségét az ügy iránt, hogy az egészségügyben dolgozók számára megbecsülést és ágazatban tartást érjen el.
Ezen túl belekezdtek nővérszállók építésébe, amivel a munka- és lakhatási körülményeket javítaná - írja a 24.hu
Az emelés 81 ezer szakdolgozót és négyezer védőnőt érint, fedezete 82 milliárd forint.
0 Megjegyzések