Ma délután ismét összeült az Egészségügyi Világszervezet (WHO), miután legutóbbi ülésén elutasította a nemzetközi egészségügyi vészhelyzet bejelentését arra hivatkozva, hogy még nem rendelkeztek elég ismerettel a koronavírusról.
A szakértők úgy vélték ma minden bizonnyal bejelentik a globális egészségügyi vészhelyzetet, ám a WHO ma ismét ülésezett, annak érdekében, hogy megvizsgálja vajon a járvány igényel-e közegészségügyi sürgősséget.
A WHO főtitkára korábban Pekingbe utazott Hszi Csin-ping kínai elnökhöz, ahol azt mondta:
“Döbbenetes a kínai vezetés és a nép eltökéltsége, hogy megfékezzék a koronavírus-járványt. Ők szenvednek a legtöbbet. Ők és a gazdaságuk viseli a járvány terheit, és ők hozzák a legtöbb áldozatot a megfékezése érdekében” – olvasható az Index cikkében. Ehhez hozzátette, hogy hogy az egész világnak cselekednie kell a járvány megállításáért, és kimondta, hogy a WHO megbánta, hogy a múlt héten a járvány nemzetközi veszélyességét csak mérsékeltnek minősítette a magas helyett.
13 óra 30 perckor kezdődött el a tanácskozás a koronavírusról Genfben, a szervezet pedig kora este a következő tweetet tette közzé hivatalos oldalán:
The International Health Regulations Emergency Committee on the new #coronavirus (2019-nCoV) has reconvened today.— World Health Organization (WHO) (@WHO) January 30, 2020
Read more about the Emergency Committee
👉https://t.co/Qtsxqkr7xi pic.twitter.com/a0lxcBVWDk
A tanácskozás ezt követően még órákon át tartott, a konferencia egyes momentumairól folyamatosan híreket közöltek Twitter oldalukon, majd pedig néhány perccel ezelőtt bejelentették a nemzetközi egészségügyi vészhelyzetet!
"The main reason for this declaration is not because of what is happening in #China, but because of what is happening in other countries"-@DrTedros #2019nCoV— World Health Organization (WHO) (@WHO) January 30, 2020
Forrás: Blikk
0 Megjegyzések