Hirdessen itt

Itt az önkormányzat válasza: ezt gondolják a botrányos budaörsi szemműtétekről

A Fidesz szerint magára hagyta a fertőzést kapott tizenkét beteget Budaörs vezetése – erre a kijelentésre az önkormányzat hétfőn reagált, miszerint a város egészségügyi központjában történt fertőzések miatt nem ők a felelősek, ugyanis az egynapos sebészet az ÁNTSZ felügyelete mellett működik.

A budaörsi vezetés szerint a betegek adait (nevükkel és elérhetőségeikkel egyetemben) az egészségügyi intézmények senkinek sem adhatják ki, ezért nem értik a Fidesz állítását.

Közleményükben kijelentették, hogy az egynapos sebészeten dolgozók azonnal felvették a kapcsolatot az érintettekkel, amint kiderült a fertőzés. A betegek végül a Szent János Kórházban megkapták a szükséges ellátásokat ugyanazon főorvos felügyelete mellett, aki korábban műtötte őket.

Budaörs önkormányzata cáfolta, hogy a szakrendelőt működtető cég, pályázat nélkül nyerte el az Egészségügyi Központ működtetését. Hozzátették, hogy a közbeszerzésről szóló dokumentumok a város honlapján megtalálhatók, illetve, hogy a polgármester nem áll semmilyen rokoni viszonyban a cég vezetőjével.

Kijelentették, hogy az önkormányzat nem felelős a fertőzés miatt, ugyanis az egynapos sebészet feladatai az ÁNTSZ felügyelete mellett zajlanak.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések