A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Férfi kézilabda Eb: nyert Izland és ez jó nekünk!

Három gólos megérdemelt győzelmet aratott Izland Portugália ellen, így három két pontos csapat van a középdöntőben a csoportunkban. Mi viszont csak most lépünk pályára.

4-0-s rohammal kezdett Izland, s utána sem álltak le, vezettek 7-1-re és 8-2-re is az első félidőben. A játékrész hajrájához közeledve viszont ledolgozta hátrányát a portugál együttes és egy pontra is már felzárkózott, s nyitottá tette a mérkőzést (12-14).

17-16-nál először és utoljára voltak előnyben a fehér mezesek, de Izland rákapcsolt és ismét pár gólos előnyt épített ki. 22-22-nél mutatott még döntetlent a tábla, ekkor viszont ismét nagyobb sebességfokozatba kapcsoltak a kékek, akik már nem adták ki a kezükből a vezetést (25-28).

A magyar csapat számára Izland sikere azt jelenti, hogy Izland, Portugália és Magyarország is két ponttal áll a csoportjában, viszont mi egy meccsel kevesebbet játszva. Ha a hamarosan kezdődő szlovének elleni mérkőzést sikerrel vesszük, akkor az egymás elleni meccsek összehasonlításában, mind Szlovéniánál, mind pedig Izlandnál jobban állnánk. Egy esetleges mai vereség sem okozna viszont nagy törést, mert a sorsunk továbbra is a kezünkben maradna, a döntetlen pedig úgy szintén jó lenne ma nekünk.

Eredmény

Portugália-Izland 25-28

később
Szlovénia-Magyarország 16.15
Norvégia-Svédország 18.30

Hajrá magyarok!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések