A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek plágium miatt egy szlovén írót

A szlovén bíróság egy év három hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Boris Kobal szlovén írót és színészt, mert lefordított egy olasz komédiát szlovénra, majd azt a sajátjaként adta el egy színháznak – írta a helyi sajtó pénteken. Az ügy Szlovénia egyik legnagyobb kulturális botránya volt tavaly.

A színház büntetőjogi eljárást indított Kobal ellen, miután kiderült, hogy az író Profik című komédiája másolat, az intézmény továbbá visszakövetelte a színdarab után kifizetett 13 ezer eurót is, amelyet Kobal egy eredeti, új darab megírására hirdetett pályázaton nyert el.

Az esetet egy névtelen bejelentés alapján vizsgálták ki tavaly, és mint kiderült, a mű Aldo Nicolaj 20. századi olasz drámaíró La Prova Generale című komédiájának szó szerinti fordítása volt, lerövidítve. A bejelentést követően a celjei színház néhány előadás után levette műsoráról a darabot.

Kobal nyílt levélben kért elnézést a közvéleménytől. Mint mondta, egy lefordított szöveget sajátként tüntetett fel, ami nem volt helyes. Nem volt helyes szerinte az sem, hogy a botrány után sokáig hallgatott, és nem magyarázta meg, mi történt, valamint nem vállalta a felelősséget.

Tettét betegségével magyarázta az író. Szavai szerint bár a színház sok téren elégedettséget nyújtott számára, a munkája miatt nem volt magánélete, ezért elkeseredetté, magányossá vált, illetve súlyos depresszióba esett. Kért ugyan segítséget, de az utóbbi néhány évben rosszabbodott az állapota – hangoztatta.

Az eset után Kobal kénytelen volt lemondani a ljubljanai Sentjakobsko színház művészeti igazgatói posztjáról is.

A bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe Kobal egészségügyi állapotát, valamint, hogy megbánta tettét és elnézést kért miatta.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések