Hirdessen itt

Beismerte: D. Csaba lőtte le a szerbiai bűnszövetkezet egyik tagjának rokonát

Meggyanúsították a magyar hatóságok D. Csabát, hogy ő lőtte le egy évvel ezelőtt Belgrádban M. Nebojsát, aki azonnal meghalt.

A gyilkosságról készült térfigyelő kamerás felvételek az egész világsajtót bejárták, mivel olyan kegyetlenül és hidegvérűen történt a kivégzés: az elkövető kiszállt a kocsiból, majd mosolyogva, közvetlen közelről többször rálőtt az út szélén babakocsit szerelő áldozatra, aki az egyik szerbiai bűnszövetkezet tagjának hozzátartozójaként azonosítottak.

D. Csaba, akit pár hónappal később kaptak el, a Bors információi szerint nem tagadta, hogy ő volt az elkövető. Azzal védekezett, hogy megtámadták, az életére törtek, így a merényleten kívül nem volt más választása.

D. Csabát ezen kívül két másik gyilkossággal is gyanúsítják: egyszer a fővárosi Pólus Center mögött lőtt le egy embert, illetve Amszterdamban is gyilkolt.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések