Hirdessen itt

Akár 15 év börtön is várhat rá? A korábbinál súlyosabb bűncselekménnyel gyanúsítják a Győrben késelő diákot

A korábbinál súlyosabb bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják azt a diákot, aki december elején késsel támadt a tanárára egy győri iskolában.

A Magyar Nemzet információi szerint a tanúkihallgatások után immár Andrást a korábbinál súlyosabb, közfeladatot ellátó személy elleni emberölés kísérletével gyanúsítják, amiért a bíróságon a Btk. szerinti 5–15 éves szabadságvesztés felső határához közelebbi ítéletet kaphat majd. A fiú most az elmeorvosi vizsgálat megkezdésére vár.

A 17 éves H. András fizikaóra közben, egy rossz érdemjegy miatt többször megszúrta osztályfőnökét, aki a lelki megrázkódtatás mellett súlyos sérüléseket is szenvedett. Kórházba szállítása után karját megműtötték, sérüléseit pedig nyolc napon túl gyógyulónak minősítették - gyógykezelése azonban már otthonában folytatódik. A fiú édesapja látogatást tett a nőnél, aki azt mondta, készen áll megbocsátani a fiúnak.

A támadó még az eset napján beismerte tettét, bár elmondása szerint magát a késelést nem tudja visszaidézni. A fiúnak nincs pontos magyarázata a kirohanásra, most elmeorvosi vizsgálatra vár. Ügyvédje azt nyilatkozta, hogy az emlékezetkiesés okának megállapítása mellett is igen sürgős lenne védence igazságügyi elmeorvosi szakértői vizsgálata. Az ugyanis nem biztos, hogy a fiú alkalmas a börtönre, a letartóztatás körülményei miatt pedig további pszichés sérülések érhetik. A vizsgálat továbbra sem kezdődött el, annak ellenére, hogy a nyomozást irányító ügyész indítványozta a soron kívüliséget.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések