Hirdessen itt

„Agyvérzést fogok kapni vagy infarktust” – Gesztesi Károllyal készült, soha nem látott interjú került napvilágra

Megdöbbentő interjú került napvilágra, amit a Best készített a tragikus hirtelenséggel elhunyt Gesztesi Károllyal még 2008-ban.

2008 nyarán, miután az olimpiai bajnok Kolonics György szíve megállt, Gesztesi Károly úgy érezte, változtatnia kell az életén, mivel akkor őt is kisebb baleset érte, így ezt egy jelnek vette. Akkoriban interjút adott a Best-nek, azonban a cikk különböző okok miatt nem jelent meg, egészen mostanáig.

„Figyelmetlen voltam és elrepedt az egyik lábujjam. Én nem vagyok az a típus, akivel ilyen balesetek történnek. Ezek jelzések: Karcsi, állj le! Rengeteget dolgozom, keveset pihenek. De mi értelme mindennek, ha utána nem látom majd felnőni a gyerekeimet? A lányom még csak kétéves lesz, szeretnék ott lenni, amikor leérettségizik, amikor férjhez megy" – mondta a lapnak 2008-ban Gesztesi.

Két évvel később a Jóban Rosszban című sorozatban alakított karaktere infarktust kapott, ekkor kezdett újra a témával foglalkozni.

Vagy agyvérzést fogok kapni, vagy infarktust. Rájöttem, ez nem mehet így tovább! Inkább keressek kevesebbet, de véget kell vetnem az öngyilkos rohanásnak!

– mondta a lapnak akkor.

A folytonos rohanás azonban mégsem állt meg. A Bestnek Gesztesi kollégái meséltek a legendás színész életének utolsó időszakáról. Karácsonykor dupla előadásban játszott, rengeteg időt töltött a turnébuszon, még halála napján is épp egy szegedi fellépésre sietett. Beleznay Endre kollégája így emlékezett meg róla:

„Éppen most történt mindez, amikor már kilábalt a rossz időszakából! Amikor annyi feladatot kapott! Az utolsó bemutatót én már nem is vállaltam, ő igen. Nemrég azzal viccelődött , hogy ha a régi haverjai nála járnak, keresik a borosüvegeket, de már nem találják. Én bor helyett tökmagolajat és más egészséges termékeket vittem neki. Ő meg szemlátomást remek kondícióban volt. A Nicsak, ki lakik itt? című előadásban kettőnknek kell felemelni egy kukát, amiben van egy ember. A legutóbbi előadáson Karcsi nélkülem tette meg.Egyáltalán nem hasonlított egy bácsikára, aki az út végéhez közeledik. Megsirattam."

Pintér Tibor, akivel a Drakula című musical miatt került közelebbi viszonyba, az Örömzene című musicallel pedig együtt járták az országot, azt mondta: „Sohasem panaszkodott, de az elmúlt években volt benne egyfajta bágyadtság. Akkor is ott ült a szemében egy kis szomorúság, amikor nevetett. A magánélete nem úgy alakult, ahogy elképzelte. A válása után nem találta a boldogságot. Ha elhisszük, hogy a betegségek lelki eredetűek, akkor talán ez is közrejátszhatott abban, hogy megszakadt az a nagy szíve."

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések