Hirdessen itt

Teljes döbbenet: gránátot hajítottak a menekült gyerekeket befogadó központ teraszára

Szerda délelőtt egy ismeretlen eredetű, furcsa tárgyat találtak a Madrid észak- keleti részében található, kísérő nélküli menekült gyerekek befogadóközpontjának teraszán – írja a 444.

A hatóságok értesítése után kiderült, hogy egy kézigránátról van szó, így kiürítették az épületet, és a helyszínen felrobbantották az egyébként kevés robbanóanyagot tartalmazó gránátot, amit egy táskában hajítottak az épület elé. A robbantásban senki sem sérült meg.

A támadás azután történt, hogy a spanyol szélsőjobboldali Vox párt vezetője Santiago Abascal azt nyilatkozta, hogy a környéken élők veszélyben érzik magukat a központban élő, főként afrikai gyerekektől.

A szélsőjobboldal és a szocialisták hamar vitába szálltak az ügy kapcsán, az utóbbiak szerint a gyűlöletkeltés láthatóan tettlegességhez vezet, míg a szélsőjobbdali párt a menekültek veszélyes viselkedését igyekszik továbbra is szélesebb körben hirdetni.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések