Hirdessen itt

„Sohase mondd!” – Bátor kísérlet Hernádi Judit legendás dalának új feldolgozása

Hernádi Judit legendássá vált dalát a „Sohase mondd”-ot dolgozta fel 113 Music, azaz Harót Balázs és Gem-B. A Hernádi Judit búgó hangjára készült szerzeményt most modern és újragondolt köntösben ismerheti meg a közönség.

A Döme Zsolt, Verebes István és Hernádi Judit nevéhez köthető szerzeményt eddig még senki sem dolgozhatta újra, a szerzők azonban most engedélyezték, hogy fiatalos és menő hangszereléssel elkészüljön 2019-es változata, sőt, még maga a színésznő is feltűnik a klipben.

Az eredeti dal 1979-ben született, majd 1980-ban az Örökség című filmben hangzott el először a nyilvánosság előtt. 40 évvel később Ferencz Péter "Peet" hangszerelte át. A hegedűs-énekes, dalszerző, zenei producer, a nemzetközileg elismert, többszörös Billboard listás pop-funk-jazz zenekar, a Peet Project alapítója mindig is nagyon kedvelte az ismert szerzeményt, ahogy a vokalistaként, táncosként és zenekarvezetőként ismert 113 Music, és az 1996 óta tevékenykedő zenei producert és dj Gem-B is, így a három alkotó kifejezetten élvezte a közös munkát, és a dal újraértelmezését.

Hallgassátok meg a dalt és nézzétek meg a hozzá készült, nem szokványos képregény klipet:

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések