Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Piros zsigulival vág neki a Budapest-Bamako Rallynak a plébános

A legendás Dakar Rally egyetlen szellemi örököst hagyott maga után, a Budapest-Bamako Rallyt. A versenyen évről évre sok honfitársunk próbál szerencsét, de az idei versenynek lesz egy kuriózuma. A rally mintegy 8300 kilométeres távjára benevezett a somogyhárságyi plébános, Molnár Attila atya és a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) végzett közgazdász barátja, Fáth Gergely. Autójuk egy piros Zsiguli lesz, ami Gergely nagypapájáé.

A Pécsi Tudományegyetem közlése szerint, a csapat elsőként az egyetemet kereste meg, hogy reklámfelületért cserébe támogassák a versenyzésüket, de ennél tovább mentek: csomagokat állítottak össze, melyeket a versenyzők útjuk során rászoruló afrikai térségben tanuló fiataloknak fognak átadni.

Dr. Tarrósy István, az egyetem kapcsolati és nemzetköziesítési igazgatója elmondta, hogy 20 afrikai országból közel négyszáz hallgató tanul a pécsi egyetemen, így a PTE nemzetköziesítési programjában az afrikai térség is hangsúlyosan szerepel. Az ajándékcsomagok kapcsán arról beszélt az igazgató, hogy nem véletlenül a tanuláshoz kapcsolódó eszközöket, így írószereket, füzeteket tartalmaznak a csomagok többek között, hiszen ebben komoly hiányt szenved a nyugat-afrikai térség, amerre a rally útvonala is vezet.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések