A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Őszintén vallottak alkoholfogyasztási szokásaikról a tinik, letaglózó eredményeket hozott a felmérés

Gőzkieresztés, bulira hangolódás, és nem akarnak kilógni a sorból. Ezzel magyarázzák a középiskolás fiatalok egy felmérés szerint, hogy miért isznak.

A kutatás szerint a korosztály kétharmada volt már másnapos, és majdnem ugyanannyien hánytak is már alkoholtól. A kérdőívet kitöltő 14 és 18 év közötti fiatalok közel felénél fordult már elő filmszakadás, vagyis hogy utólag nem emlékeztek dolgokra.

A kutatás szerint a 14–18 év közötti középiskolások 80 százaléka 15 évesen vagy annál is hamarabb ivott először, minden harmadik pedig rendszeresen fogyaszt alkoholt. Leggyakrabban égetett szeszt isznak, ezt követi a sör és a bor. A töményet inkább lányok választják, a fiúk inkább söröznek.

A középiskolás korú fiatalok alig 3 százaléka nem ivott még soha. Összességében minden harmadik fiatal életének része az alkohol, de sokan mondják, tudják, mikor elég.

– A felmérés eredménye igazolja, hogy a helyzet valóban rendkívül rossz – vélekedett a kutatásról Zacher Gábor toxikológus. A szakembert nem lepték meg az adatok, mivel a országszerte nagyon sok a felnőtt alkoholbeteg, a fiatalok alkoholfogyasztása pedig az otthoni példától függ.

– A családoknak részt kellene venniük az alkohollal kapcsolatos ismeretek átadásában. El kell mondani a gyereknek, hogy ne igyon, vagy legalábbis kereteket kell biztosítani, hogy mikor, milyen feltételekkel szabad alkoholt fogyasztani – hívta fel a figyelmet Zacher. A helyzet javítására az idén indult Magyarországon a Szétcsúszva elnevezésű program, amely jövő év tavaszáig 3000 középiskolást szeretne elérni, és felhívni a figyelmüket a fiatalkori alkoholfogyasztás veszélyeire. A program, amelyet a Diageo támogat, a Momentán Társulat képzett színészei által előadott műsorból és egy azt követő interaktív workshopból, értékelésből áll.

A program

A nem reprezentatív online felmérés a Szétcsúszva program megbízásából készült novemberben, a kérdőívet összesen 523-an töltötték ki a 14 és 18 év közötti korosztályból. A kezdeményezés célja, hogy megismertessék az iskolásokkal a fiatalkori alkoholfogyasztás veszélyeit.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések