A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Kiderült: itt húzza meg magát a házi őrizet ideje alatt Bróker Marcsi

Három év után tegnap kora reggel elhagyta a börtönt D. Sándorné, ismertebb nevén Bróker Marcsi. Az 58 éves nő reggel hat után néhány perccel lépett ki a szolnoki fegyintézet kapuján, ahol a lánya és egy idősebb úr már vártak rá. A Kun-Mediátor Kft. vezetőjét láthatóan zavarta, hogy fényképezik és kamerázzák, arcát egy sállal próbálta takarni, majd gyorsan bepattant a rá váró autóba, amivel a sofőrje szélsebesen elhajtott.

Bróker Marcsi a házi őrizet ideje alatt a lányánál húzza meg magát.

Bróker Marcsi letartóztatása azért szűnt meg, mert a büntetőeljárási törvény szerint az, akivel szemben tíz évnél nem súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt van folyamatban eljárás, legfeljebb három évig tartható letartóztatásban.

A vádirat szerint az egyebek mellett csalással, sikkasztással vádolt nő úgy tévesztette meg ügyfeleit, hogy a cégének (Kun-Mediátor Kft) nem volt engedélye pénzügyi szolgáltatói tevékenység folytatására, csupán utazásszervezésre és valutaváltásra. Az ügyfelektől – magas havi hozamot ígérve – átvett pénzt azonban nem helyezte el pénzintézeteknél. Ehelyett saját és családja életvitelét fedezte belőle, illetve bizonyos részét a sértettek egy körének kifizetésére fordította.

Miután 2015-ben lebukott, Belize-be menekült, ahol másfél évig sikeresen bujkált, végül 2016 decemberében hozták haza Magyarországra.

– Igazság szerint a károsultak jócskán belefáradtak és belefásultak az évek óta tartó huzavonába, és azt is pontosan tudják, hogy nagy valószínűséggel soha nem látják viszont a pénzüket. Ami a legjobban bántja őket: igazán senki nem is kutatja, hogy hova tűnt ez a rengeteg pénz, D. Sándorné mit csinált vele – közölte lapunk megkeresésére a károsultak egy részének ügyvédje, dr. Séllei Ilona.

Lapunk korábban beszélt egy sértettel, aki azt mondta: – Marcsika mindig nagyon kedves volt, amikor találkoztunk, soha nem gondoltam, hogy becsaphat. Karácsonykor pedig mindig szaloncukrot adott.

A házi őrizet szabályai

A vádlott a házi őrizet ideje alatt a bíróság által meghatározott ingatlanban köteles tartózkodni, azt naponta csupán két órára, a mindennapi élet szokásos szükségleteinek biztosítására és gyógykezelése céljából hagyhatja el. Köteles a mozgását nyomon követő technikai eszközt viselni, és a rendőrök is ellenőrzik a kényszerintézkedés végrehajtását.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések