Hirdessen itt

Kavicsokkal dobálták az autósokat Borsodban

Az autópálya feletti felüljáróról vették célba a közlekedőket.

A Miskolci Járásbíróság ítéletet hozott azoknak a fiatalkorú vádlottaknak az ügyében, akik egy felüljáróról kavicsokkal dobálták az autópályán közlekedő autókat. Az ítélet szerint a két fiatalkorú lány 2017 júniusában az esti órákban az M30-as autópályán Emőd közelében lévő egyik felüljárójáról dobálták a járműveket. A sértett autóját az egyik kő eltalálta, mintegy 180 ezer forintos kárt okozva. A vádlottak cselekményükkel veszélyeztették a sértett és utasa életét és testi épségét.

A bíróság a vádlottakat társ­tettesként elkövetett közlekedés biztonsága elleni bűntett és rongálás vétsége miatt mondta ki bűnösnek. Egyiküket 120 óra közérdekű munkára, míg társát fél év szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 1 év próbaidőre felfüggesztette. A büntetés kiszabása során enyhítő körülményként értékelte a bíróság, hogy a vádlottak beismerték és megbánták tettüket. Súlyosító körülmény volt, hogy korábban már mindketten kerültek összeütközésbe a törvénnyel. Az ítélet jogerős.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések