A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Játszi könnyedséggel kábította el saját keverésű méreggel randipartnereit egy magyar nő – döbbenetes részletek

A Viktória névre keresztelt nő első ránézésre egy teljesen hétköznapi embernek tűnt, nappal egy gyárban operátorként dolgozott, esténként pedig egy társkeresőn ismerkedett, majd kábította el a férfiakat – utóbbival csak egy a baj: az, hogy ténylegesen – írja a Bors.

Az egyébként pszichiáterhez is járó nő kedden állt újra bíróság elé, ugyanis kétrendbeli, életveszélyt okozó testi sértésért és háromrendbeli lopás miatt kell felelnie.

Viktória még 2018 szeptemberében regisztrálta magát több társkereső oldalra Krisztina álnéven, egy előre kitervelt szándékkal: a találkozókon megjelenő férfiakat eszméletlenné tenni, majd meglopni őket.

A nő az első alkalommal a margitszigeti szökőkútnál találkozott Gyulával, ahol a férfi vodka- narancsot ivott, míg Viktória egy zavaros, fehér színű italt hozott magával, amit saját maga kevert össze altatóból és nyugtatóból, majd rábeszélte a randipartnerét, hogy cseréljenek. Gyula a padon szinte azonnal elaludt, ekkor a gyanúsított az áldozat mobiltelefonját, készpénzét, nyakláncát eltulajdonította, amivel több mint 150 ezer forintos kárt okozott. A férfi másnap reggel ébredt a padon, és nem igazán értette, mi történt vele. Hazament, majd nem sokkal később rosszullétre panaszkodott, így orvoshoz ment. A kórházban megállapították, hogy mérgezést kapott, az állapota pedig életveszélyes.

Második áldozatával a lakásán találkozott, ahol whiskey-t terveztek fogyasztani üdítővel. A házigazda pohárral kínálta Viktóriát, aki inkább arra kérte a férfit, igyanak bögréből. A férfi a kérésnek eleget téve bögréket hozott, majd az ital bekeverése előtt a nő leoltotta a villanyt. György, miután megitta az italt, elaludt az ágyon, a nő pedig újra akcióba lépett: közel félmilliós értékben tulajdonított el ékszereket, készpénzt és mobiltelefont. A férfi másnap ébredt és szintén életveszélyes állapotban került kórházba.

Harmadik áldozatát, Attilát egy szórakozóhelyen ismerte meg, majd onnan a férfi lakására mentek. A már jól bevált módszereket követve a férfit hamar eszméletlenné tette és mobiltelefont, készpénzt, bankkártyákat lopott el tőle. A pénzt az interneten szerette volna szinte azonnal elkölteni, ahol közel 4 millió forint értékben szeretett volna vásárolni, de csak 100 ezer forintnyi tranzakciót sikerült összehoznia.

Az eset után nem sokkal, október 3-án egy szórakozóhelyen fogták el a méregkeverő nőt, aki azóta is előzetes letartóztatásban van, ám a bűnösségét nem ismeri el. A nő korábban már többször összetűzésbe keveredett a rend őreivel, lopás miatt próbaidőre ítélték, továbbá kábítószert is fogyasztott régebben.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések