A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Durva bántalmazás egy zalai gyermekotthonban: megtépte, felpofozta, majd a konyhapultba verte szobatársa fejét egy fiatal lány

Testi sértés vétsége miatt emeltek vádat egy 18 éves lány ellen, aki tavaly a zalaegerszegi gyermekotthonban brutálisan bántalmazta kiskorú társát - közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője.

Pirger Csaba tájékoztatása szerint az akkor még 17 éves - egy korábbi bűncselekmény miatt próbára bocsátás hatálya alatt álló - lány tavaly egy zalaegerszegi gyermekotthonban kérdőre vonta kiskorú szobatársát, hogy hová tűnt a rábízott piperetáskája.

A táska eltűnése miatt a kislányt először a szobájukban lökdöste, ütlegelte, azután a konyhába is követte, ahol a haját tépte, megpofozta, rugdalta, a fejét pedig a konyhapultba verte. Az előle menekülni próbáló gyereket egy szekrénynek is nekilökte, majd a földre került lányra rátérdelt, úgy ütötte tovább.

A bántalmazásnak a nevelő és a növendékek beavatkozása vetett véget. A kiskorú lány nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség testi sértés vétsége miatt emelt vádat a bántalmazó lány ellen.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések