A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

385 millió éves erdő maradványait találták meg New York államban

A világ legöregebb fosszilis erdejének maradványait fedezték fel a New York állambeli Cairo városának elhagyatott kőfejtőjénél. 

A kutatók úgy vélik, hogy a 385 millió éves erdőség, amely a mai New York államtól egészen Pennsylvanián túlra kiterjedhetett, nagyjából 2-3 millió évvel előzi meg a világ eddig legidősebbnek vélt erdejét. Érdekes módon utóbbi szintén New York államban van, körülbelül 40 kilométerre Cairótól.

A Binghamtoni Egyetem, a New York Állami Múzeum és a Cardiffi Egyetem szakemberei a fosszilis erdő több mint háromezer négyzetméternyi területét térképezték fel a Catskill-hegység lábánál elterülő elhagyatott kőfejtőnél, írja az MTI.

A Current Biology című szaklapban közölt eredmények szerint az ősi erdő legkevesebb két fatípusnak adott otthont: a páfrányok és zsurlók őseinek tekintett, mára kihalt cladoxylopsids növénycsoport, valamint a páfrányokéhoz hasonló levelű, szintén kihalt növénynemzetség, az Archaeopteris képviselőinek.

A szakemberek egy harmadik, valószínűleg a korpafüvek közé tartozó növénytípusból is találtak egy fosszilis példányt, ezt azonban egyelőre nem sikerült minden kétséget kizáróan azonosítaniuk. Mindhárom növénytípus kizárólag spórákkal szaporodott.

A kutatócsoport feltárta az Archaeopteris fák helyenként több mint 11 méter hosszú, látványos és kiterjedt gyökérhálózatát is. Ezek a hosszú életű fás gyökerek átformálták a növények és a talaj kölcsönhatását, kulcsfontosságú szerepet játszva az erdők és a légkör közös evolúciójában.

A kőfejtő területén azonosított halfosszíliák alapján a szakemberek úgy vélik, hogy az ősi erdő egy áradás nyomán pusztulhatott ki.


"Annak megismerése érdekében, hogy a fák hogyan kezdtek el szén-dioxidot kivonni a légkörből, muszáj megértenünk a legkorábbi erdők és gyökérrendszerük ökológiáját, valamint élőhelyét"


– mondta Chris Berry, a Cardiffi Egyetem munkatársa, aki a tanulmány társszerzője volt.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések