Hirdessen itt

Újabb politikus szállt be a küzdelembe az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltségéért

Deval Patrick volt massachusettsi kormányzó személyében újabb politikus szállt be a küzdelembe az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltségéért csütörtökön.

Deval, aki két ciklusban volt az északkeleti Massachusetts állam kormányzója, internetes videón jelentette be indulását.

Mint fogalmazott: a 2020-ban tartott választásokon "nemcsak arról van szó, hogy leváltsunk egy népszerűtlen és megosztó vezetőt, hanem arról is, hogy önöket szolgáljuk". Kifejtette, hogy tiszteletben tartja ugyan az elnökjelöltségért versenyben lévő többi demokrata párti politikust, de aggasztja őt, hogy ezzel együtt is túl sok amerikai úgy érzi, a politikusok magára hagyták őt és ezért elfordul a politikától. Őket akarja megszólítani, s eltökélt - mint fogalmazott - "egy jobb, fenntarthatóbb és befogadóbb amerikai álom felépítésében a következő nemzedékek számára". Hozzáfűzte, hogy a jövő évi választás "az ország karakteréről is szól majd".

Deval nyilatkozott csütörtökön a CBS televíziónak is. Az interjúban azt hangoztatta: "szabaduljunk meg a jelenlegi elnöktől, és térjünk vissza ahhoz, amit mindig is csináltunk. Vagyis, járjuk a mi utunkat, kövessük a mi nagyszerű elveinket!". Majd hozzátette, hogy fontosnak tartja "a nemzet újraegyesítését".

A 63 éves Patrick Deval afroamerikai politikus, akit az előző amerikai elnökhöz, Barack Obamához rendkívül közelállóként és mérsékelt politikusként tartanak számon. A Harvardon végzett jogász, aki először szövetségi ügyész, majd sikeres kormányzó volt 2007 és 2015 között, a többi között sikeres egészségbiztosítási reformot vezetett be Massachusettsben. Az elmúlt években egy bostoni beruházási cég ügyvezető igazgatójaként dolgozott.

Az első kommentárok szerint csatlakozása a mintegy 20 elnökjelölt-aspiráns táborához tovább gyengítheti Joe Biden volt alelnök helyzetét.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések