Hirdessen itt

BÉT: a kedvezőtlen nemzetközi légkörben alig változott a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX minimális, 1,94 pontos emelkedéssel, 43 218,28 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 9,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: a várakozásoktól elmaradó makrogazdasági adatok jelentek meg Ázsiában, ez határozta meg az ázsiai piaci hangulatot, ami átgyűrűzött az európai tőzsdei kereskedésre is; a nap során általános gyengeség övezte a piacokat.

A szakértő szerint a gyengébb makrogazdasági adatok miatt újra fókuszba került a globális gazdaság lassulása, és az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokat övező bizonytalanság miatt is óvatosak a piaci szereplők.

A magyar tőzsde is gyenge volt a csütörtöki kereskedés során, a nagy papírok a Richter kivételével nem mutattak erőt, bár a zárásban az OTP is pluszba került - tette hozzá.

A Mol 16 forinttal, 0,53 százalékkal 3000 forintra csökkent, 2,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,15 százalékkal 13 770 forintra erősödött, forgalmuk 2,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,45 százalékkal 438 forintra esett, forgalma 190,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,61 százalékkal 5755 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3981,41 ponton zárt csütörtökön, ez 5,12 pontos, 0,13 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések