Kamera címmel könyv jelent meg a háromszoros olimpiai bajnok, 41 évesen is még aktív kajakozó, Kammerer Zoltán eddigi pályafutásáról.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) székházában tartott csütörtöki könyvbemutatón Kulcsár Krisztián, a szervezet elnöke egyedülállóan kiválónak nevezte a kötet főszereplőjét, valamint sportágát, a kajak-kenut. Kulcsár egyúttal ígéretet tett Kammerernek arra, hogy ha sikerül kijutnia a tokiói olimpiára, akkor a megnyitón újra ő viheti majd a magyar csapat zászlóját.

Storcz Botond, a szintén háromszoros ötkarikás aranyérmes csapattárs nemzetközi szinten is kiemelkedő sportolónak nevezte Kammerert, aki szerinte a teljesítménye alapján "mindannyiunk számára példakép".

Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja, a MOB tiszteletbeli elnöke hangsúlyozta, hogy Pálfalvi Gábor könyve elviszi az olvasót a kajakozás csodálatos mesevilágába, bemutatja annak gyönyörűségét és szép emléket állít az egyik legsikeresebb magyar olimpiai sportágnak. Hozzátette: kiderül belőle, hogy Kammerer milyen óriási mennyiségű és minőségi munkát végzett el eddig pályafutása során, és - mint mondta - bízik abban, hogy a kötetből sok fiatal merít majd inspirációt a sportolásra.

A szerző, Pálfalvi Gábor elismerte, ő sem gondolta volna, hogy a kötet 430 oldalas lesz.

"Kammerer Zoltán olyan csodabogár tulajdonságokkal rendelkezik, hogy hozzá hasonló egyéniség nincs a sport világában. Rendkívül profi módon próbálja konzerválni magát annak érdekében, hogy jövőre ott lehessen Tokióban, a hatodik olimpiáján, nála este tízkor ma is villanyoltás van" - hangoztatta a szerző, aki szerint a háromszoros olimpiai és világ-, valamint ötszörös Európa-bajnok kajakos számára nemcsak az érmek jelentik a kajakozást, hanem egyszerűen jól érzi magát abban a közegben, amelyhez kilencéves kora óta tartozik.

Pálfalvi Gábor kiemelte: a könyvben nemcsak a kiváló vezérevezős szólal meg, hanem rajta kívül még hatvanan - csapattársak, edzők, sportvezetők, más sportágak olimpiai bajnokai és újságírók -, akik elmondják a véleményüket erről a páratlan pályafutásról.

A kötet a Magyar Sportújságírók Szövetsége Nagy Béla Programjának keretében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért felelős államtitkársága támogatásával jelent meg.