A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

„Kaptunk négy kis csodát” – megszólalt a Debrecenben született négyes ikrek édesapja

„Több gyereket szerettünk volna, az élet pedig végül egy csomagban adta meg azt, amire mindig is vágytunk” – mondta a büszke édesapa. 
Mint azt megírtuk, négyes ikrek születtek a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában.

Az intézmény közlése szerint a gyermekek mesterséges megtermékenyítéssel fogantak, és a terhesség 32. hetében születtek meg, csütörtök este - írta az MTI.

A 26 éves, Békés megyében élő édesanya 4 hete feküdt a klinikán. A szülés spontán indult meg, a magzatokat császármetszéssel segítették világra. Az újszülötteket Sápy Tamás adjunktus és Lampé Rudolf, a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója segítette világra.
A szülőknek a négyes ikrek az első gyermekeik. A három lány és a kisfiú 1230 és 1750 gramm közötti súllyal született, valamennyien egészségesek. Az anya és az újszülöttek jól vannak, várhatóan néhány héten belül már elhagyhatják a klinikát.

A négy pici - Anita, Anna, Panna és Richárd - édesapja, a 33 éves Nagy Richárd a Blikknek elmondta, hogy fel voltak készülve az ikerterhességre, mert a picik mesterséges megtermékenyítéssel fogantak. Az viszont őket is meglepte, hogy négy babájuk is lesz.

"Természetesen először megdöbbentünk, nem így terveztük a családalapítást. Az viszont tagadhatatlan, hogy több gyereket szerettünk volna, az élet pedig végül egy csomagban adta meg azt, amire mindig is vágytunk"

- mondta.
Az édesanya jól viselte a terhességet, és mikor elérték a 32. hetet, egyre gyakoribbak lettek a fájások, így sejtették, hogy hamarosan közeledik a szülés ideje. Minden rendben zajlott, de mivel a kicsik koraszülöttek, ezért intenzív osztályon vannak.

"Bízunk benne, hamarosan a kezünkben tarthatjuk őket, de addig is folyamatosan beszélünk hozzájuk, reméljük, így érzik és hallják, hogy velük vagyunk. Ha kiengedik őket, természetesen képet is mutatunk majd rólunk"

– ígérte Richárd, aki elárulta, hogy rengeteg felkészítő könyvet olvasott, de úgy érzi mégis, hogy nem lehet igazán felkészülni arra, hogy valaki szülővé váljon.

"Szuper érzés édesapának lenni, és rettentően büszke vagyok a feleségemre, aki elképesztően küzdött mindvégig. Kimerült, de velem együtt boldog, hiszen kaptunk négy kis csodát"

– mondta.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések