Közös videoklipet készít Puskás Peti és a 2018-as X-Faktor döntőse, Tamáska Gabi.
A videóhoz igen különleges helyszínt választottak, ugyanis a Flippermúzeumban forgattak.
– Gabival nagyon jóban maradtunk a műsor után is, sokszor lógunk együtt. Amikor elkezdtem dolgozni a szólódalaimon, az egyiknél már akkor Gabi hangját képzeltem el, amikor írtam, így egyértelmű volt, hogy szeretnék vele egy duettet. Szerencsére egyből igent mondott, úgyhogy hamar elkezdődött a közös munka. Mind a ketten rajongunk a Stranger things című sorozatért, így olyan helyszínt kerestünk a kliphez, ami ezt idézi vissza, így találtunk rá a múzeumra – mondta az énekes, aki bevallottan rajong a 80-as évek hangulatáért, így tervezi, hogy ott lesz az Arcadia játéktermi nosztalgiakiállításon (november 1–3.), ahol régi flipperek és videojátékok között bolyonghat a látogató.
0 Megjegyzések