Curtis minden nap küld képet a kisfiáról egykori zenésztársának, sőt, együtt is fociznak, egy dolgot azonban nem tud megbocsájtani Majkának.
Őszintén beszélta Majkával való kapcsolatáról Curtis, aki az elmúlt egy évben volt nagyon mélyen és nagyon magasan is. Szerencsére mára rendeződtek a sorai, újra koncertezik, s végigdolgozta a nyarat.
„A feleségemért és a kisfiamért álltam fel a padlóról” – kezdte a Borsnak a rapper, aki önálló lemezzel is debütált nemrégiben. A jelek szerint sikerült kibékülnie egykori zenésztársával is,ám Curtis valamit sosem tud majd megbocsájtani neki: azt, hogy ország-világ előtt kiteregette a szennyest. Mint mondja, valóban elfogadhatatlan állapotban volt, de a problémája csak rá tartozott volna.
„A barátom, szeretem, de a mai napig elítélem azt, amit tett, mert – meglehet, kellett ez a löket, hogy észbe kapjak – mindez komoly dolgokat vonhatott volna maga után, hiszen illegális dolgot műveltem. Bűncselekményt követtem el, amiért a rendőrségen is felelhettem volna.”
Ennek ellenére nem rágódik tovább, ehelyett inkább közös programot szerveznek.
„Ez olyannyira a múlt része, hogy mára már közös focit szervezünk épp, hogy a csapatommal jól megverjük az ő csapatát.”
Persze, a szórakozáson túl az újpesti rappel jelenleg a lehető legtöbb idejét a kisfiával tölti, fürdeti, pelust cserél, dalol neki.
„Szoktam énekelni Doninak, aki gügyög rá, és már összeállt a mi kis duónk” – mesélte a büszke apuka, aki rendre eldicsekszik az aprósággal a barátjának is.
„Majka még nem látta a fiam, de mindennap küldök neki képeket, videókat, úgyhogy naprakész Doniból. A találkozás is hamarosan meglesz, csak betegség nehezítette a dolgokat. És nem tartom kizártnak, hogy egyszer nem csak a magánéletben rendeződünk.”
0 Megjegyzések