Még egy kihagyott büntetőt is megengedhetett magának az Internazionale a Borussia Dortmund ellen, hiszen az olasz csapat így is 2-0-ra legyőzte a németeket a Bajnokok Ligája csoportkörében.
E csoport:
Nem volt egyszerű a Napoli salzburgi túrája: igaz Dries Mertens már a 17. percben előnyhöz juttatta az olaszokat, de a 40. percben a hazaiak norvég üdvöskéje, Braut Erling Haaland büntetőből egyenlíteni tudott. A második játékrészben aztán a 64. percben a belga támadó góljával ismét megszerezte a vezetést a nápolyi együttes, viszont alig nyolc perccel később a norvég ismét bevette Alex Meret kapuját.
Végül Lorenzo Insigne jelentette a különbséget, aki a 73. percben beállította a 3-2-es végeredményt, így a Napoli továbbra is veretlenül áll az E csoport élén.
Ennél jóval könnyebb dolga volt a Liverpoolnak, hiszen az angolok már a második percben előnybe kerültek Alex Oxlade-Chamberlain találatával, amit a félidő végéig meg is őriztek. Ehhez kellett az is, hogy a 27. percben szerzett hazai gólt a videóbíró segítségével érvénytelenítse a játékvezető.
A szünet után aztán beindult a liverpooli henger: az első gólt szerző angol középpályás az 57. percben egy szépségdíjas találattal tovább növelte csapata előnyét, majd a 77. percben Sadio Mané is bevette az ellenfél kapuját. Végül még sor került egy gyors gólváltásra: előbb Mohamed Salah a 87. percben négygólosra növelte a vendégek előnyét, majd Stephen Odey egy perccel később szépíteni tudott. Ezáltal az összecsapás végeredmény 4-1 lett a Liverpool javára.
Salzburg (osztrák)–Napoli (olasz) 2-3 (Haaland 40.- büntető, 72., illetve Mertens 17., 64., Insigne 73.)
Genk (belga)–Liverpool (olasz) 1-4 (Odey 88., illetve Oxlade-Chamberlain 2., 57., Mané 77., Salah 87.)
Az állás: 1. Napoli 7 pont, 2. Liverpool 6 pont, 3. Salzburg 3 pont, 4. Genk 1 pont
F csoport:
Győzelmi kényszerben lépett pályára hazai környezetben a Borussia Dortmund ellen az Internazionale a Bajnokok Ligája-csoportkörének harmadik fordulójában. Az eddig mindössze egy pontot szerző olaszok már a 22. percben vezetést szereztek Lautaro Martinez révén, s hiába kérte a videóbíró segítséget a játékvezető végül nem érvénytelenítették a találatot. Ezután a félidő ráadásának első percében Samir Handanovicnak kellett bemutatnia egy nagy bravúrt Jadon Sancho lövésénél, aminek köszönhetően 1-0-ás hazai előnnyel vonulhattak szünetre a felek.
A fordulást követően aztán hiába próbálkozott a vendég együttes, hiszen helyzetei rendre kimaradtak. A 83. percben úgy tűnt, hogy az első gólt szerző argentin csatár eldöntheti a találkozó sorsát, de Lautaro Martinez kihagyta a Mats Hummels szabálytalansága után megítélt büntetőt. Végül mégsem kellett izgulniuk az Inter szurkolóinak, hiszen a 89. percben Antonio Candreva beállította a 2-0-ás végeredményt, így az olasz csapat feljött a második helyre a csoportjában.
A Barcelona mindeközben kicsit nehézkesen, de hozta a kötelezőt Csehországban a Slavia Praha ellen. A katalánok Lionel Messi harmadik percben szerzett góljával kerültek előnybe, majd az 50. percben Jan Boril volt az akinek sikerült áttörnie a Marc-Andre ter Stegen által felhúzott falat. Ennek ellenére nem örülhettek sokáig a csehek, hiszen Peter Olayinka hibázott és vette be saját kapuját.
Internazionale (olasz)–Borussia Dortmund (német) 2-0 (Martinez 22., Candreva 89.)
Slavia Praha (cseh)–Barcelona 1-2 (Boril 50., illetve Messi 3., Olanyika 57.- öngól)
Az állás: 1. Barcelona 7 pont, 2. Internazionale 4 pont, 3. Borussia Dortmund 4 pont, 4. Slavia Praha 1 pont
G csoport:
Az eddig győzelem és pont nélkül álló Benfica már a negyedik percben megtalálta a rést a Lyon védelmén, és Rafa Silva révén megszerezte a vezetést. Az első játékrészben aztán nagyobb esemény nem is történt ezután egészen a 70. percig, amikor Memphis Depay szinte a semmiből egyenlíteni tudott. Végül mindhiába, hiszen az addigra már jobban játszó Lyon a 86. percben Pizzi góljának köszönhetően ismét hátrányba került, és az egyenlítésre már nem került sor, így 2-1-es hazai győzelemmel végződött a találkozó.
Benfica (portugál)–Lyon (francia) 2-1 (Silva 4., Pizzi 86., illetve Depay 70.)
korábban:
RB Leipzig (német)–Zenit (orosz) 2-1 (Laimer 49., Sabitzer 59., illetve Rakitsky 25.)
Az állás: 1. RB Leipzig 6 pont, 2. Zenit 4 pont, 3. Lyon 4 pont, 4. Benfica 3 pont
H csoport:
Nagyszerűen kezdte a Valencia elleni összecsapást a Lille, hiszen a francia csapata végig uralta az első félidőt, azonban nem sikerült bevennie a házigazdának Jasper Cillessen kapuját az első játékrészben. A fordulás után aztán az addig nem a legjobb formájukban játszó vendégek megszerezték a vezetést a 63. percben Denis Cherysev találatával. Végül a 84. percben Mouctar Diakhaby kiállítását követően emberhátrányba került a Valencia, ami úgy látszott, hogy nem okoz gondot a spanyoloknak, azonban a 95. percben Jonathan Ikone egyenlíteni tudott.
Lille (francia)–Valencia (spanyol) 1-1 (Ikone 90+5., illetve Cherysev 63.)
korábban:
Ajax (holland)–Chelsea (angol) 0-1 (Batshuayi 86.)
Az állás: 1. Ajax 6 pont, 2. Chelsea 6 pont, 3. Valencia 4 pont, 4. Lille 1 pont
0 Megjegyzések