Hirdessen itt

Októbertől pályázhatnak civilek a Nemzeti Együttműködési Alap forrásaira

Október elsejétől pályázhatnak civil szervezetek a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) forrásaira, amelynek összege az előző évihez képest csaknem kétmilliárd forinttal emelkedett - közölte a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára szerdán Szombathelyen.
Szalay-Bobrovniczky Vince egy tájékoztató fórum előtt, sajtótájékoztatón elmondta: erre az évre 5,9 milliárd forintra lehetett pályázni a kormány által létrehozott NEA keretein belül, 2020-ra ez az összeg - amelyre októbertől lehet pályázni - már 7,7 milliárd forint lesz.

A forrásbővülés annak köszönhető, hogy a személyi jövedelemadónak az az egy százaléka, amelyet civil szervezeteknek adhatnak, de nem rendelkeznek róla, automatikusan a Nemzeti Együttműködési Alapba kerül, és civil szervezetek támogatására fordítják - ismertette.

A konstrukció jól működik, hiszen az alap évről évre nő, és a forrásaiból szinte bármilyen hasznos célra lehet pályázni, például szociális szolgáltatások, egészségügyi, kulturális, oktatási és sportcélok megvalósításához - mondta.

Hozzáfűzte: október elsejétől egy hónapon át az összevont szakmai és működési célokat is tartalmazó pályázatokat adhatják be, november 1-től pedig az egyszerűsített pályázatokat várják, amelyek beadására szintén egy hónap áll rendelkezésre. Döntés a jövő év első felében várható.

A helyettes államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a kisebb összegű - egyenként általában kétszázezer forintnál nem nagyobb támogatási igényű - egyszerűsített pályázatoknál nagyon fontos a gyorsaság, hiszen azokat a beérkezés sorrendjében, a keretösszeg kimerüléséig részesítik támogatásban.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések