Hirdessen itt

Élelmiszermentő város lett Debrecen

Debrecen "élelmiszermentő város" lett - mondta Széles Diána (Fidesz-KDNP), a város szociális területet felügyelő alpolgármestere csütörtökön, amikor a Hajdúsági Sütödék telephelyéről útnak indították az első városi élelmiszermentő adományt a családok helyi átmeneti otthonába és a hajléktalanok menedékhelyére.
A Hajdú-Bihar megyei élelmiszerbank egyesülettel és a városi karitatív testülettel együttműködve az önkormányzat szeretné, ha minél több helyi kereskedő, termelő és áruház csatlakozna a kezdeményezéshez, és minél több, az akcióban megmentett pékárut, húsárut, zöldséget, gyümölcsöt, tejterméket és egyéb ennivalót juttathatnának el a rászorulóknak - hangsúlyozta Széles Diána.

Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester az adományok elszállítása előtt azt mondta, hogy Magyarországon évente mintegy 1,8 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezik. A "Debrecen, az élelmiszermentő város" kezdeményezés legfőbb célja, hogy az emberi fogyasztásra még alkalmas élelmiszerfelesleg ne a szemétbe kerüljön, hanem a szigorú élelmiszerbiztonsági szabályok betartásával összegyűjtsék és kiosszák a rászorulók között - tette hozzá a polgármester, rámutatva: Debrecen egyedülálló szociális ellátó rendszerében több mint kétezer ember napi ellátásáról gondoskodnak.

Örömét fejezte ki Papp László amiatt, hogy a kezdeményezéshez elsőként csatlakozott a Hajdúsági Sütödék Zrt., amelynek különféle ásványi anyagokat, vitaminokat tartalmazó "okostermékcsaládja" felajánlásával a rászorulók egészségmegőrzéséhez is hozzájárul.

Szakács Tamás, a Hajdúsági Sütödék vezérigazgatója hozzátette: húszéves kutatómunkával dolgozták ki az "okosélelmiszer-koncepciót", amely már számos pékáruban, cipóban testet öltött. E termékek mellett más készítményük is bekerül majd napról napra az élelmiszermentő programba - fűzte hozzá.

Szántó László, a megyei élelmiszerbank egyesület elnöke jelezte: eddig 11 áruházból szállították el rendszeresen a rászorulóknak a felajánlott élelmiszereket, most ebbe a folyamatba kapcsolódhatnak be az élelmiszerlánc további szereplői.

Tavaly 500 tonna élelmiszert mentettek meg ilyen formában, az "élelmiszermentő város" programmal ez a mennyiség lényegesen nőhet a jövőben. Számításaik szerint a megtermelt élelmiszerek 30 százaléka kerül a szemétbe jelenleg, ezt az arányt szeretnék lényegesen csökkenteni.

Papp László közölte: az önkormányzat 3,5 millió forint támogatással segíti az "élelmiszermentő város" program működését.

(MTI) 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések