Hirdessen itt

Az MSZP szerin csoportos létszámleépítés lehet a MÁV-nál

Csoportos létszámleépítéstől tart a MÁV-nál az MSZP alelnöke egy birtokába jutott dokumentum alapján.
Komjáthi Imre csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón elmondta, a közlekedési vállalat számos szakszervezete a cégi jogi osztályától kapott hétfőn levelet, amelyben a véleményüket kérik arról, hogy csoportos létszámleépítés esetén milyen eljárást alkalmazzanak.

A szocialista politikus közölte, a levél eljutott hozzá is.

Az MSZP tudni akarja, mire készül a kormány és a MÁV - jelentette ki.

Elmondta, akkor akar a cég létszámleépítést, amikor gyakorlatilag összeomlott, minden napra jut egy botrány, folyamatos a létszámhiány, 1000-1500 embert azonnal fel tudnának venni.

Komjáthi Imre szerint a problémák nemcsak azért vannak, mert az alacsony bérek miatt létszámhiány van, hanem azért is, mert a MÁV vezetője egy politikai lobbista. De Homolya Róbert, úgy látszik, hogy a lobbizáshoz sem ért, mert nem tudja működőképessé tenni a MÁV-ot - tette hozzá.

Az MSZP alelnöke azon aggodalmát is megfogalmazta, amely szerint lehet, hogy az a cél, hogy a leépítések, a "kivéreztetés" után egy magánbefektetőnek eladják a céget vagy a "zsírosabb falatokat".

Hozzátette: lehet, hogy már a terv is elkészült tavaly nyáron az Adrián Mészáros Lőrinc jachtján, amelyen Homolya Róbert is vendégeskedett.

(MTI) 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések