Hirdessen itt

LMP: forrás- és pedagógushiány nehezíti a tanévkezdést

Az LMP szerint forrás- és pedagógushiány nehezíti az őszi tanévkezdést - mondta Pitz Dániel, az ellenzéki párt elnökségi tagja szerdán Budapesten.
A politikus a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a kormány feléli a jövőt, amit szerinte az is mutat, hogy a következő évi költségvetés két nagy vesztese a környezetvédelem és az oktatás.

Kiemelte, nagyon sok intézmény kezdi meg tanárhiánnyal a tanévet, aminek hátterében az áll, hogy a pedagógusoktól elvették a szakmai autonómiát, a bérük pedig továbbra is rendkívül alacsony. Valódi béremelés ugyanis nem történt, ezért a pedagógus életpálya "nem lehet vonzó senki számára" - tette hozzá.

Pitz Dániel emellett ismételten tiltakozásukat fejezte ki a tankönyvpiac "államosítása" ellen. Az LMP szeretné, ha a tanárok újra szabadon választhatnának a jelenleginél jobb minőségű tankönyvek közül - húzta alá az ellenzéki párt elnökségi tagja.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések