Hirdessen itt

Filipovics Vladan: a Ferencváros kerete elég erős a háromfrontos helytálláshoz

A bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatának elég erős a kerete ahhoz, hogy három fronton is helytálljon - mondta Filipovics Vladan játékosügynök az M1 aktuális csatornán kedden.
Kiemelte: a zöld-fehér klub elmúlt tíz évnek egyik, ha nem a legfontosabb meccse következik az este, amikor a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik körében az idegenbeli 1-1 után a Dinamo Zagrebet fogadja a Groupama Arénában.

A horvát csapatról úgy fogalmazott, hogy a zágrábi klub minden hazai együttesnek jó példa lehet, hiszen az utóbbi 15-20 évben több olyan játékost adott el, akiből nagy sztár lett, így például az aranylabdás Luka Modricot.

"Meglátjuk, lesz-e elég szerencséje és tudása a Ferencvárosnak a továbbjutáshoz" - mondta.

Filipovics felidézte, a Ferencváros nem hagyta az utolsó pillanatokra az igazolásokat, már télen lehetett érezni, hogy elkezdték építeni a csapatot azért, hogy nyáron a nemzetközi porondon erősek legyenek.

Véleménye szerint a keret jó, a csapat helyt tud állni három fronton, azaz a bajnokság mellett a Magyar Kupában és - továbbjutás esetén - az európai kupában is. A játékoskeret bőségére utalva példaként említette a magyar válogatott Varga Rolandot, aki az elmúlt mérkőzéseken nem játszott.

Leszögezte: az elmúlt öt-hat évben a Bajnokok Ligája-csoportkörben szereplő Ludogorec búcsúztatása nagy dolog volt az első fordulóban, és ezúttal sem számíthatnak könnyű összecsapásra a Ferencvárosnál.

"Az esti meccs szerintem nehezebb lesz, mint a következő kör a Maribor vagy a Rosenborg ellen, ha továbbjut a Fradi" - vélekedett.

Hangsúlyozta, a játékosokba befektetett pénz a csoportkörbe kerüléssel visszajön, sőt sokkal többet is keresnek a klubok.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések