A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Európai közönsége kiállt a szexuális zaklatással vádolt világhírű operaénekes mellett

Az osztrák operakedvelő közvélemény nem sokat törődik azzal, hogy az USA-ban Plácido Domingo világhírű spanyol tenort szexuális zaklatással vádolják. Salzburgban ugyanis vasárnap nagy sikert aratott.
Domingo Ausztriában lépett fel a Salzburg Fesztiválon és már a színpadra lépésekor tapsot kapott, előadása végén pedig felállva köszönt meg neki mindent a közönség, ezzel egyértelműen utalva arra, ki mellett állnak a kérdésben - írta meg a New York Post. A világhírű tenor először lépett fel azóta, hogy több nő szexuális zaklatással vádolta meg,

Augusztus közepén nyolc énekes és egy táncos azzal került az amerikai lapok címlapjára, hogy Domingo szexuálisan zaklatta őket az 1980-as években. A nyolcból egy énekes vállalta arccal a történetet, a többiek név nélkül nyilatkoztak, mert féltek, hogy ellehetetlenítik őket a szakmán belül.

Domingo a közleményében különösképpen nem tagadta a dolgot: nyugtalanítónak és pontatlannak nevezte a nők történeteit. Ugyanakkor kifejtette azt is, harminc éve még mások voltak a társadalmi normák, mint ma és szerinte, aki ismeri, azt tudja, hogy senkit nem bántana.

Két operaház - a Philadelphia Zenekar és a San Francisco-i Opera - visszavonta Domingo előadásait a botrány kirobbanása után, a New York-i Metropolitan Opera pedig felfüggesztette a tenor meghívását, amíg ki nem vizsgálják az ügyet.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések