Hirdessen itt

Lech Walesának rágalmazás miatt bocsánatot kell kérnie Jaroslaw Kaczynskitől

A gdanski fellebbező bíróság hétfőn megerősítette, hogy Lech Walesa egykori lengyel elnöknek bocsánatot kell kérnie Jaroslaw Kaczynskitól, a lengyel kormánypárt elnökétől a 2010-es szmolenszki légi katasztrófa ügyében tett nyilatkozatok miatt.
A bíróság szerint Walesa kijelentéseivel túllépte a szólásszabadság határait. 

Lech Walesa bejelentette, hogy a hétfői ítélet miatt panaszt tesz a lengyel legfelsőbb bíróságnál, és kész akár az Emberi Jogok Európai Bíróságához  (EJEB) is fordulni. A Facebook-honlapján szomorúnak nevezte, hogy a lengyel bíróság "hajlandó korlátozni a politikai témájú szólásszabadságot".

Kaczynski még nem foglalt állást az ítélet kapcsán.

A lengyel kormánypárt elnöke a közösségi médiában tett nyilatkozatok miatt perelte be Walesát, aki azt állította, hogy "Jaroslaw Kaczynski a Szmolenszkbe tartó lengyel küldöttséget szállító repülőgép útja során, a nem megfelelő időjárási viszonyok tudatában (...) a repülő leszállására adott utasítást, és ezzel előidézte a 2010. április 10-ei katasztrófát". 

A katasztrófában elhunyt Jaroslaw Kaczynski ikertestvére, Lech Kaczynski akkori elnök és felesége, Mária, valamint a katyni vérengzés 70. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésre utazó egész állami küldöttség, összesen 96 ember.

Lengyel részről az elmúlt években többször is elhangzott olyan hivatalos nyilatkozat, miszerint a gép fedélzetén robbanás történt. Egyebek között erre az eredményre jutott a varsói védelmi tárca bizottságának vizsgálata. Orosz részről ezt a feltételezést többször cáfolták, a katasztrófáért a repülőgép pilótáit tették felelőssé. 

Az 1989 előtti ellenzékben egymással együttműködő Kaczynski fivérek és Walesa közötti konfliktus a lengyelországi rendszerváltást megalapozó kerekasztal-tárgyalások értelmezése miatt alakult ki. A Kaczynski testvérek az antikommunista ellenzék és a kommunista rendszer képviselői közötti kompromisszumot csupán taktikai lépésnek, szükséges rossznak tartották, a Szolidaritás egyik legendás alapítója, Walesa viszont az 1990-es elnökké választása után ellenezte a kommunista múlttal való elszámolást, az átvilágítást, és fontosnak tartotta az erős - akár a volt kommunisták részvételével formálódó - baloldal jelenlétét a lengyel közéletben. 

A PAP lengyel hírügynökség hétfői értesülése szerint Walesával szemben  pert indított el a lengyel Hadtörténeti Intézet igazgatója, Slawomir Cenckiewicz is. A Walesa feltételezett ügynökmúltjával évek óta foglalkozó történész szintén rágalmazással vádolja a volt elnököt. A történész a jó hírnevére nézve sértőnek tartja Walesa azon kijelentéseit, miszerint Cenckiewicz meghamisította volna Walesának a lengyel kommunista belbiztonsággal való együttműködését bizonyító iratokat.

A  lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) szerint egyértelmű, hogy Walesa az 1970-es évek első felében együttműködött a belbiztonsággal, Walesa viszont határozottan cáfolja ezt.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések