Irakban folyamatosan romlik a keresztények helyzete - mondta Benedict Kiely misszionárius atya az egyik amerikai katolikus lapnak.
A National Catholic Registernek nyilatkozó Benedict Kiely elmondta: Irak északi részén járva azt tapasztalta, hogy a helyi keresztényeknek az Iszlám Állam nevű terrorszervezet helyett most a síita muszlimok fenyegetődzéseitől kell tartaniuk.
Az észak-iraki keresztények és jazidik továbbra sem érezhetik magukat biztonságban, ezen kívül munkalehetőséghez sem jutnak - fejtette ki Benedict Kiely.
Közölte: az elmenekülő keresztények lényegében nem tértek vissza szülőföldjükre.
"Az iraki keresztények számára a legnagyobb kihívás ma ugyanaz, mint 2003-ban volt: a biztonság. Az iraki alkotmány értelmében másodrendű állampolgárok, de ez így van lényegében minden muszlim országban" - fogalmazott Benedict Kiely.
Hozzátette: Észak-Irakban a keresztények "beszorultak" a szunnita és a síita muszlimok konfliktusába.
Az amerikai pap szerint Irakban új fenyegetést jelent Irán növekvő befolyása és támogatása a síita milíciáknak.
(MTI)
- Napok óta tűzvész tombol Portugália erdős, hegyvidéki területein - 2019. 07. 23.
- Óriási felfedezést tettek a régészek: megtalálhatták Péter és András apostol faluját - 2019. 07. 23.
- Dél-koreai vadászrepülőgépek lövéseket adtak le egy orosz katonai repülőgépre - 2019. 07. 23.
- Az afganisztáni béke lehetőségeiről tárgyalt Trump és a pakisztáni kormányfő a Fehér Házban - 2019. 07. 22.
- Több ezren tiltakoztak San Juan utcáin a kormányzó lemondását követelve - 2019. 07. 22.
0 Megjegyzések