A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

A kommunista államhatalom 1951. június 4-én végeztette ki az Újpest játékosát, Szűcs Sándort

Háromszor lett bajnok az Újpesttel, a magyar válogatottban pedig 19-szer szerepelt. Tudása alapján az Aranycsapat tagja lehetett volna. Nem volt még harmincéves, amikor felakasztották.
1948-ban ismerkedett meg Kovács Erzsi énekesnővel, egymásba szerettek, de mivel akkor már mindketten házasok voltak, kapcsolatukat a belügyminisztériumhoz tartozó újpesti klubfunkcionáriusok nem nézték jó szemmel – internálással és fogolytáborral fenyegették a szocialista erkölcsöket szerintük megsértő Szűcsöt, aki végül úgy döntött, szerelmével együtt Ausztrián át Olaszországba szökik (az AC Milantól kapott ajánlatot).

Akadt is valaki, aki felajánlotta, hogy segít nekik átszökni a határon – fél kiló aranyért és 5 ezer dollárért. Csakhogy az embercsempész beépített ember volt, az ÁVH tőrbe csalta őket. Szűcs újpesti játékosként főhadnagyi rangban volt, ráadásul – az embercsempész rábeszélésére – magával vitte szolgálati fegyverét is; mindez súlyosbító körülménynek számított. A kommunisták úgy döntöttek, vele statuálnak példát, elrettentve Puskást és a többi futballistát a disszidálástól.

“Válogatott focista vagyok, nem követtem el semmit” – nyugtatta szerelmét Szűcs Sándor, s arra gondolt, hogy megússza egy internálótáborral, ahonnan majd néhány hónap múlva kiengedik. Tévedett.

A koncepciós per gyorsított eljárásban zajlott, a budapesti katonai törvényszék Kovács Erzsi énekesnőt négyévi börtönbüntetésre, Szűcs Sándort, az újpest válogatott futballistáját pedig „hazaárulás, fegyvercsempészés és csoportos szökés” vádjával kötél általi halálra és vagyonának elkobzására ítélte.
Szűcs ekkor fogta fel, hogy ezt megtehetik vele. A siralomházból kijuttatott egy cédulát Szusza Ferencnek. Ez állt rajta: “Halálra vagyok ítélve, mentsetek meg!”

Szusza Puskáshoz rohant, hogy Öcsi vesse latba minden meggyőzőerejét, és keresse fel befolyásos ismerőseit. Csakhogy mire a válogatottbeli csapattársak intézkedtek, már késő volt.

Szűcs Sándort, a magyar futballtörténet egyik legjobb középhátvédjét 1951. június 4-én kivégezték. Az utolsó szó jogán nem kért kegyelmet magának.

Szerelme, Kovács Erzsi megpróbálta fölvágni az ereit a börtönben, de túlélte az öngyilkossági kísérletet.

Szűcs Sándor halálhírét egészen 1989-ig nem hozták nyilvánosságra, megpróbálták törölni őt a kollektív emlékezetből, sírjának pontos helye is államtitok volt.

Az 1968-as kiadású, Alberttől Zsákig című futballtörténeti könyvben ezt írják róla: “Az ötvenes évek elején súlyosan vétett törvényeink ellen…”

Szűcs Sándor, az Újpest és a magyar válogatott hátvédje huszonkilenc éves volt, amikor a kommunisták felakasztották.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések